Kisebbségi magyarok társadalmi átalakulásai

Kisebbségi magyarok társadalmi átalakulásai
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató modulja keretében Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott előadást az Ady Endre Középiskola egyik termében.

 

 

A megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa Kisebbségi magyar közösségek társadalmi átalakulása című vetítettképes előadásában azokat a történelmi-társadalmi folyamatokat mutatta be, melyek az elmúlt húsz évben meghatározták a Kelet-Közép Európában élő magyar közösségek életét. Felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: a 20. században három nagy töréspont határozta meg a Kárpát-medencei magyarok létét. 1918-1920 között létrejöttek a külhoni magyarok kényszerközösségei, melyeket a szétfejlődés jellemezte egymáshoz és Budapesthez viszonyítva, és megtörtént a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 között megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból a homogénizációs kényszerek hatására csonka társadalom lett, és a kisebbségi politizálás helyett az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel, mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia fogalma, mint jövőkép és elvárás, az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában pedig a regionális integrációra helyeződött a hangsúly. Ugyanakkor az elmúlt száz évben felgyorsult a magyarság fogyása: míg 1910-en egyharmad volt a magyarság részaránya a régióban, ez mára 10-12 százalékra esett vissza, és míg a 20. század elején a Kárpát-medencében az összmagyarság aránya 50 százalékos volt, napjainra ez 37 százalékra apadt. Közben nagy kataklizmákra került sor, jellemző, hogy a 200 ezer fős ’56-os menekült közül 25 ezer kiskorú volt. Azonban míg korábban ezeknek a folyamatokban erőszakos, traumatikus okai voltak, a ’90-es évek közepétől békés körülmények között zajlottak. Reménykeltő, hogy úgy tünik: a románok masszív külföldi munkavállalása miatt a romániai magyarok 6,3 százalékos részaránya nem csökkent. A szakember szerint az is örvendetes, hogy a népszámlálás kapcsán vetített magyar videoklippek már nem a sikertelenség beszédmódjára épültek, hanem „humorosak voltak és szexik”, magától érthetődőnek ábrázolták a nemzeti identitás vállalását.

 

A népességfogyás okai

 

Bárdi Nándor a népességfogyás okai közé sorolta a migrációt, a természetes fogyást és elöregedést, valamint az asszimilációt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: az erdélyi magyarság 1977-ben érte el a csúcspontját a létszámát illetően, napjainkban pedig a romániai magyarság 40-48 százaléka lakótelepeken él, ahol nem működnek nemzetiségi intézmények. Nagyváradon 1975-ben volt a fordulópont, vagyis azóta mondhatjuk el azt, hogy több román él a bihari megyeszékhelyen, mint magyar. Sokan sorskérdésként élték át, hogy hirtelen impériumváltás nélkül megváltozott körülöttük a világ, és a Fő utcán már nem beszélt mindenki magyarul. A legnagyobb mértékben egyébként Várad-Rogériuszon tüntek el magyarok az utóbbi évtizedben. A magyar többség elvesztésére utaló etnikai jelzés lehet a kisvárosiasodás és a reruralizáció, figyelmeztetett a szakember, ezért fontos, hogy a szórványokban, a nagyvárosokban és a vegyes településeken létezzen egy olyan színvonalas magyar intézmény- és szolgáltatói hálózat, mely vonzza az embereket. Hozzátette: sajnos a magyarság alulreprezentált a középosztályban, és ennek betudhatóan a pénzügyi, kereskedelmi és szolgáltatói ágazatokban.

 

Mit akarunk?

 

A kisebbségkutató a roma közösség problémájára is kitért, és arról is beszélt, hogy miképpen növekedett a többes kötödéssel rendelkezők aránya. Megjegyezte ugyanakkor: mivel a felnövekvő erdélyi magyar fiatalok a magyarországi médiatermékeket „fogyasztják”, erősödik a román nyelv elsajátításának hiánya. Szintén beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy emiatt az erdélyiek Magyarország virtuális világában szocializálódnak és magyarországi fórumokon alakul ki az erdélyi közvélemény.

Bárdi Nándor a magyar kisebbségi közösségekben megfogalmazott követelések közé sorolta: a magyarnak regionálisan hivatalos nyelvként való elismerése, oktatási és kulturális életünk saját magunk által való igazgatása, a területi, közigazgatási beosztás befolyásolása, hogy minél kisebb arányban legyenek regionális kisebbségek, gazdasági és területfejlesztési esélyegyenlőség, a magyar kisebbség szimbólumainak hivatalos elismertetése, a folyamatos parlamenti, önkormányzati és kormányzati jelenlét, valamint a jó szomszédság és a magyarországi egyéni emancipáció. Hozzáfűzte: a magyar-magyar viszonyban határtalanítás vagy nemzeti integráció kellene a fő cél legyen, de ezt nehezíti a Trianonhoz való viszony, a haza fogalmának mássága, a többség-kisebbség probléma, az egyenrangúság és a kompetenciák kérdése. „Mindenkinek tudatosítania kell, hogy a magyarok nem őrtállók, bennszülőttek vagy etnikai rabszolgák, hanem az egyetemes magyarság részei”, fogalmazott.

 

Kulturális elit

 

Bárdi Nándor a kisebbségi elitek szerepfelfogásának változásáról is beszélt. Arra hívta fel a figyelmet: míg korábban a „hagyományos kisebbségi elit” (kulturális elit, a kulturális azonosságtudatbeli problémák tematizálása, a népszolgálat eszméje) dominált, addig a ’90-es évek közepén megjelent a pártpolitikai elit (regionális gazdasági-politikai érdekcsoportokat képvisel, a problémamegoldást az interetnikus alkukban, a politikai, jogi, adminisztratív intézkedésekben látja), az ezredfordulótól pedig egyre dominánsabb lesz a regionális és önkormányzati elit, melynek képviselői külön-külön jövőképet akarnak megfogalmazni. Külön játszmák vannak a központokkal, etnikumsemleges technikák és ideológiák jelennek meg, és újra felértékelődik a társadalmi önszerveződés.

 

Ciucur Losonczi Antonius