Kisajátítás miatt tiltakoznak

Kisajátítás miatt tiltakoznak
A nagyvárad-szőllősi székhelyű Salem Keresztény Központ Egyesület szerint a helyi önkormányzat önkényesen kisajátít magántulajdonban levő területet, ezért szerdán tiltakozást rendezett.

A helyszínen tartott, sajtótájékoztatóval egybekötött tiltakozó megmozduláson Teodor Ciuciui, a Nicolae Şova utca 4. szám alatti székhelyű Salem Keresztény Központ Egyesület elnöke azt állította: a váradi önkormányzat törvénytelenséget követ el azzal, hogy egy, az idén július 21-én elfogadott tanácsi határozattal azt javasolja, hogy nyissanak egy új közutat az egyesület magántulajdonában levő telken, mely pontosan egy másik, már létező közút mellett épülne, ami telekkönyvben ezzel a funkcióval van feltüntetve, és a város köztulajdonát képezi. Konkrétan a 2014/568. számú határozat úgy fogalmaz: „javasolva van egy 12 méter hosszú átlós utca megnyitása, mely biztosítsa az összeköttetést a Nicolae Şova és a Romulus Guga utcák közt”.
Teodor Ciuciui megítélésében az Ingatlankezelő Igazgatóság (AIO) javaslatára elfogadott döntés teljesen figyelmen kívül hagyja azt a jelen pillanatban létező valós jogi helyzetet, hogy már van egy összekötőút a Nicolae Şova és a Romulus Guga utcák közt, mely hozzátapadna a Polgármesteri Hivatal által tervbe vett úthoz, s melynek kialakítása azt feltételezi, hogy kisajátítanak az egyesület telkéből egy darabot, s így veszélybe kerül az általuk tervbe vett 3500 férőhelyes konferenciaközpont, illetve parkoló építése is. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy a már meglevő, 160813-as kataszteri számú önkormányzati utat a valóságban elfoglalja az 1. számú Betel Pünkösdista Egyházközség.

Elutasították őket

Az egyesületi elnök azt is kifejtette emellett: számtalanszor kérvényezték már az önkormányzattól, hogy a pünkösdisták által elfoglalt közutat adják át a forgalomnak, azonban az illetékes igazgatóságok visszautasították ezt, állítása szerint tudatosan figyelmen kívül hagyva a törvényes előírásokat. Más hatóságok sem reagáltak, kivéve a közlekedésrendészetet, mely bűnügyi ankétot kezdeményezett. Emellett a központ bűnvádi és polgári jogi pereket is indított az ügyben. Megjegyezte: szerinte ha elkészül majd az új út, akkor a régi használatának nem lesz semmi értelme, s így könnyen át lehet majd játszani magántulajdonba, s utólag eladni nem másoknak, mint a baptistáknak.
Teodor Ciuciui a 2000-ben megnyitott Salem Keresztény Információs, Szociális és Oktatási Központról azt nyilatkozta, hogy nem tartozik egyetlen felekezethez sem, hanem interkonfesszionális alapon működik, szponzorok támogatásával, körülbelül 400 taggal, akik közt egyaránt vannak románok és magyarok, amerikaiak, angolok, ortodoxok, római és görög katolikusok, valamint reformátusok is.

Ciucur Losonczi Antonius