Királyi hét a váradi várban

Királyi hét a váradi várban
Királyi hétre vár mindenkit június 19–25. között a Szent László Napok – a nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálnak, úgy, hogy közben fejet hajtunk városalapító lovagkirályunk előtt. Az eseménysorozat részletes programját közöljük.

Június 18., vasárnap
9.30 – Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül. Indulás: a nagyváradi várból. Érkezés: Szent László biharkeresztesi szobrához.
18 – Lelkünk virágai – Kósa Klára keramikusművész kiállításának megnyitója. Helyszín: nagyváradi vár, Bethlen-terem/Grota Roșie.

Június 19., hétfő
16.30 – Koszorúzás Szent László nagyváradi szobránál. Helyszín: Római Katolikus Bazilika.
17.30 – Szent László-freskók a Kárpát-medencében – Móser Zoltán fotóművész kiállításának megnyitója. Helyszín: Vártemplom.
19 – Nyitógála: ünnepi beszédek és kulturális program. Fellép a Magyar Állami Népi Együttes, közreműködnek a Fölszállott a páva győztesei és a Hagyományok Háza. Helyszín: Szigligeti Színház.

Június 20., kedd
15 – 100% made in TRANSILVANIA, CSERNÁTONI DESIGN TÁBOR, Photo Ludens – kiállításmegnyitók. Helyszín: nagyváradi vár, G épület.
15.45 – ArtGenerator 3. – a PKE képzőművészet szakos hallgatóinak kiállítása. Helyszín: nagyváradi vár, M épület.
17 – Design-napi minikonferencia. Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem új székházának amfiteátruma.
19 – Mercedes design. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Formatervező Szakának kiállításmegnyitója. Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem új székházának amfiteátruma.
19 – Álom hava – filmbemutató. Helyszín: a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme.

Június 21., szerda
11–16 – A reformáció Váradon – a Váradi Biblia, a váradi vár és a váradi reformáció. Konferencia a reformáció 500. évfordulóján a nagyváradi reformációról. Helyszín: nagyváradi vár, I épület, I. emelet.
18 – Szent László legenda – Makoldi Sándor debreceni festőművész kiállításának megnyitója. Helyszín: nagyváradi vár, B épület, I. emelet.
19 – Operettgála. Fellép az Operett Group Project, a Kolozsvári Magyar Operett művészeinek közreműködésével. Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház.
18 – Freedom sörvacsora a Bodegában. A belépő ára 50 lej. Helyszín: Bodega.

Június 22., csütörtök
18 – Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon – albumbemutató. Bemutatja Balázs D. Attila, a kötet szerzője, és Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a kötet kiadója. Helyszín: nagyváradi vár, I épület, I. emelet, konferenciaterem.
20 – Szent László legendák dzsesszre hangszerelve. Fellép Harry Tavitian, Mizsei Zoltán, Andrejszki Judit, Balázs Elemér Group. Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház.

Június 23., péntek
11–20 – Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
12 – Debrecen és Hajdú-Bihar megye kincsei – kiállításmegnyitó. Helyszín: nagyváradi vár.
14–20 – Mesterségbemutatók: kopjafafaragás, bőrdíszművesség, fazakasbemutató, ólomüvegkészítés, szövés. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
15 – „Szép a páva, mert aranyos a tolla…” – a Szeredás Népzenei Együttes fellépése. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
15.30 – Átadjuk a stafétát – diákpublikációs kötetbemutató. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
16 – A magyarremetei templom és falképei – Lángi József restaurátor, Emődi Tamás építész előadása. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
16 – Látogatás a neológ izraelita temetőben.
17 – Libavonat gyermekkoncert. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
17.30 – Loyal-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.
18 – Akiknek szívesen tapsoltunk – emlékezés Csíky Ibolya és Varga Vilmos színművészekre. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
19.30 – PASO-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.
21.20 – Anna and the Barbies-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.

Június 24., szombat
9–14 – Örömfőzés – Magyar ízek kóstolója. Helyszín: nagyváradi vár, várudvar.
A hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbász bemutatása, kóstolója. Helyszín: nagyváradi vár.
10–20 – Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–19 – Népgyógyászati sátor. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–19 – Középkori élőkép. A X–XI. századi történelem bemutatására, csatajelenetekre, korabeli kézművesmesterségek bemutatójára számíthatnak az érdeklődők. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–12 – Íjászoktatás hagyományőrző íjakkal. Helyszín: Aranyos bástya.
10–17 – A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–16 – Vizsolyi nyomda – Papírnyomtatás az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI–XVII. századi) nyomdagépen. Helyszín: nagyváradi vár, Bethlen-terem/Grota Roșie.
10 – A keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezője: Szent László, példaérték és üzenet a mához – dr. Kőrösi Mária egyetemi docens előadása.
10.30 – Szent László templomok a Kárpát-medencében – dr. Fodor János könyvbemutatója és vetített képes előadása. Helyszín: nagyváradi vár, I épület, I. emelet.
12 – Aranykor – filmvetítés. Helyszín: nagyváradi vár, I épület, I. emelet.
10.30 – A Kárpát-medencei Szent László-vetélkedő döntőseinek ünnepélyes díjazása. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
11–16 – Vártájfutás. Helyszín: vársánc, Füveskert. Rajt-cél: Keleti kapu.
11–13 – Elszármazottak találkozója. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
11, 14 és 16 órai indulással: A fejedelmi palota felfedezése – A vármúzeum és a palotaépület megtekintése magyar nyelvű idegenvezetéssel.
12 – A sziklahitű király. Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma – könyvbemutató. Helyszín: nagyváradi vár, Könyvház.
12 – Hollóének Hungarica Régizene Együttes. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
12 – Innováció az oktatásban – dr. Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosának előadása. Bemutatkozik az Ady Endre Gimnázium Új-Delhiben, a robotolimpián 10. helyezést elért csapata. Helyszín: nagyváradi vár, I épület, I. emelet.
12.30 – Kölcsönkért kovász – Gáll Tímea kosztoskönyvének bemutatója. Helyszín: nagyváradi vár, várudvar.
13 – Az Evilági együttes gyermekkoncertje. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
14 – Stihl Timbersports Román Országos Bajnokság döntője. Helyszín: nagyváradi vár, várudvar.
14–20 – Mesterségbemutatók: kopjafafaragás, bőrdíszművesség, fazakasbemutató, ólomüvegkészítés, szövés. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
14–16 – Íjászoktatás hagyományőrző íjakkal. Helyszín: Aranyos bástya.
15 – Szent László koponyaereklyéjének interdiszciplináris kutatása – dr. habil. Pálfi György PhD, antropológus, tanszékvezető egyetemi docens előadása. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
16 – Napkelettől napnyugtáig – a Debreceni Hajdú Táncegyüttes fellépése. Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház.
16.30 – Mutass jó példát! – Nőileg közönségtalálkozó. Helyszín: nagyváradi vár, Könyvház.
17 – Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat fellépése. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
17.30 – Szent király, lovagkirály – A Szent László-herma és a koponyaereklye vizsgálatai – dr. Kristóf Lilla Alida antropológus, paleoradiológus, muzeológus, a Szent László-kutatás szakmai szervezője és a kötet felelős szerkesztőjének előadása és könyvbemutatója. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
18–20 – Hagyományőrző íjakkal íjászoktatás. Helyszín: Aranyos bástya.
18.30 – Borkóstoló Dúzsi Tamással. Helyszín: nagyváradi vár, Könyvház.
19 – KFT-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.
21 – Demjén Ferenc és zenekara koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.

Június 25., vasárnap
9–10 – Szent László vitézeinek felvonulása zenészek és táncosok kíséretében, hirdetve a szent király ünnepét. A felvonulás a Körös áruháztól a Fő utcán keresztül, a Kossuth utca érintésével a nagyváradi várig tart.
10–20 – Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–19 – Népgyógyászati sátor. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10–16 – Vizsolyi nyomda – Papírnyomtatás az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI–XVII. század) nyomdagépen. Helyszín: nagyváradi vár, Bethlen-terem/Grota Roșie.
10–17 – A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10.30 – Viselet- és fegyvertörténeti bemutató. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
10.30 – A Pece-parti Párizs szecessziós szépségei. Városnézés idegenvezetővel.
11–12 – Nyílt fitneszedzés – Szabadtéri mozgás mindenkinek. Helyszín: nagyváradi vár, nyári színház.
11, 14 és 16 órai indulással: A fejedelmi palota felfedezése – A vármúzeum és a palotaépület megtekintése magyar nyelvű idegenvezetéssel.
12 – Középkori táncok. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
12.30 – Szent László király törvényei. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
13.15 – Középkori dallamok. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
13.45 – Fegyverköpeny-készítés. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
14–20 – Mesterségbemutatók: kopjafafaragás, bőrdíszművesség, fazakasbemutató, ólomüvegkészítés, szövés. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
14.15 – Szent László Vitézeinek párviadalai, fegyveres bemutatója. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
14.45 – Középkori táncok. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
15 – A magyarság küldetése Európában – dr. Papp Lajos szívsebész előadása. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
15.15 – Ostromjáték a közönség bevonásával. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
16 – Tompeti és barátai – gyermekkoncert. Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar.
16 – Élő múlt a nagyváradi szecessziós Darvas–La Roche házban – idegenvezetés.
17 – Musica Historica – régizene-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, Vártemplom.
18 – Szent László-kvíz – általános műveltségi vetélkedő városalapító szent királyunkról és Nagyváradról. Helyszín: nagyváradi vár, E épület, I. emeleti konferenciaterem.
18.30 – Metropol-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.
21 – Omega-koncert. Helyszín: nagyváradi vár, nagyszínpad.

Gyerekprogramok
Fejedelmi udvar
Június 23., péntek: 17 – Libavonat – gyermekkoncert; 18 – Népmeseolvasás gyerekeknek a jurtában.

Június 24., szombat: 10–19 – Kézműves játszóház: agyagozás, nemezelés, bőrözés és fonaljátékok; 10–18 – Népi játszótér – középkori játékok, ügyességi feladatok; 11 – Középkori vásári attrakciók, az ORT-IKI gólyalábasok közreműködésével; 11.30 – Székelyföldi Legendárium – mesevetítés. Levetítik a Likaskő, a Babba Mária, a Rétyi Nyír és a Táltos asszony című meséket. Helyszín a Könyvház; 12 – A sziklahitű király. Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma – könyvbemutató. Helyszín a Könyvház; 13 – Evilági gyermekkoncert; 14 – Középkori vásári attrakciók, az ORT-IKI gólyalábasok közreműködésével; 15–15.30 – Tintaló Cirkusz; 15.45–16.15 – Tintaló Cirkusz; 16.30–17 – Tintaló Cirkusz; 18 – Népmeseolvasás gyerekeknek a jurtában.
Június 25., vasárnap: 10–10.30 – Tintaló Cirkusz; 10.45–11.15 – Tintaló Cirkusz; 11 – Batu-tá kalandjai – vásári bábjáték. Bemutatja a debreceni Vojtina Bábszínház; 11.30–12 – Tintaló Cirkusz; 12.15–12.45 – Tintaló Cirkusz; 16 – Tompeti – gyermekkoncert; 17 – Horgászni tilos!; 18 – Népmeseolvasás gyerekeknek a jurtában.

Június 24., szombat
Helyszín: Kerekítő baba-mama pihenősátor, nagyváradi vár, Csonka bástya: 10 – Kismamajóga; 11 – Kerekítő bábos torna a Nagyváradi Kerekítő Közösség szervezésében; 12 – Asszonytársi segítők – előadás és beszélgetés a Holdvirág Dúlakör szervezésében; 13.30 – Az újszülött, csecsemő, gyermek ápolása, nevelése és gyógyítása néphagyományunkban – Bernád Ilona bába, természetgyógyász előadása.

Június 25., vasárnap
Helyszín: Kerekítő baba-mama pihenősátor, nagyváradi vár, Csonka-bástya: 10 – Kismamajóga; 11 – Kerekítő bábos torna a Nagyváradi Kerekítő Közösség szervezésében; 12 – Asszonytársi segítők – előadás és beszélgetés a Holdvirág Dúlakör szervezésében; 13 – Gyermekáldás, életadás, természetes szülés-születés a magyar néphagyományban – Bernád Ilona bába, természetgyógyász előadása.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter