Kira lemondott az Oliról

Kira lemondott az Oliról
Már nem támogatja tovább a Szatmárnémeti Olimpiát Beniamin Kira. Az üzletember a nyár elején döntött úgy, anyagi támogatást nyújt a megszűnő félben levő, és a III. Ligába visszafogadott csapatnak.

Akkor merész tervekről beszélt: azt szerette volna, hogy a csapat az idény végén az első öt között végezzen, és a következő szezonban még a II. Ligába való feljutást is megcélozták volna. Három fordulóval az őszi idény végén azonban az Olimpia csak a 15. helyen áll. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul megy a csapat. Nem jöttek a várt eredmények, ezért döntöttem úgy, visszavonom a támogatást” – mondta Kira. Hozzátette, a csapattal már közölte a Besztercei Gloria II ellen elvesztett mérkőzés után, távozik az Olitól, azonban kérte a játékosokat, még ne közöljék senkivel. „Ki vannak a játékosok fizetve az utolsó baniig. Mégsem jöttek az eredmények. Egyébként maradok a sportba. Alapítottam egy sportegyesületet, melynek egyetlen szakosztálya a futball. Nyáron majd többet tudok mondani róla, addig nem szeretnék nyilatkozni róla” – zárt mondanivalójá Kira.

Vasile Boudi, az együttes alelnöke azt állítja, Kira csak felindulásból nyilatkozott így. „Már legalább két hete mind emlegeti, hogy visszavonja a támogatást. Igaz, haragszik a csapatra, mert nem jönnek a várt eredmények. Kértem, hogy legalább a téli szünetig maradjon, utána meglátjuk, mit tudunk tenni a csapat érdekébe. Egyedül képtelen lennék fentartani az együttest” – panaszolta Boudi.