Kiosztották az első laptopokat

Bihar megye – A helyszín megtalálása nem volt könnyű, de különben fennakadások nélkül zajlott a hordozható számítógépek, valamint nyomtatók kiosztása.

A Meziadului utcai Grandhill lerakatot megtalálni nem volt nehéz, de elég sok utánajárásba került, míg kiderült: a háziorvosok számára érkezett laptopok kiosztása jóval odébb zajlik, s a helyszín a lerakat Lapusului utcai beáratán át közelíthető meg. Mint lapunkban olvashatták, a háziorvosokat a családnevük kezdőbetűje szerint hívták, szerdára az A és a B betűsek voltak betervezve. Petru Lazar mérnök, a kiosztás egyik felelőse elmondta: 332 hordozható számítógép és ugyanannyi nyomtató érkezett, előbbiek Hewlett-Packard, utóbbiak pedig Epson LX300 márkájúak. A felszerelésekre három év a garancia, ha netán elromlanának,  a háziorvosok a hivatalos szervízekhez fordulhatnak.

Dr. Ritli László, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság vezetője is jelen volt – s mint mondta, a felszerelések kiosztása nem pusztán konjunkturális, s az országos egészségügyi felmérésen túl sok minden egyébre is használhatók.

Megkérdeztünk néhány háziorvost is, hogy miként vélekednek erről az akcióról. Dr. Heim Katalin ábrámi háziorvos szerint az ötlet jó, de biztos nehéz lesz megtanulni kezelni és szélesköen alkalmazni a felszerelést, hiszen végül egészen biztos hogy a recepteket is egyenesen a számítógépbe kell majd beírni. Hasonlóképpen vélekedett dr. Adrian Brad fenesi háziorvos is, aki viszont megjegyezte: egyre több adminisztratív teendőt kell ellássanak, az orvosiak szinte háttérbe szorulnak. Dr. Balogh Árpád háziorvos kifejtette: az úgynevezett integrált program, melyet alkalmazniuk kell, napi két-három órával hosszabbítja majd meg a programjukat. Ezenkívül a pénztárnál fejetlenség van, sokadik próbálkozásra sem sikerült pédául hozzájutnia a szükséges adatbázishoz.

A laptopok és nyomtatók kiosztása csütörtökön folytatódik, ezúttal a C, D, E -vel kezdődő családnevű háziorvosok kerülnek sorra.

Neumann Andrea