Kinyithat a mihályfalvi strand

Kinyithat a mihályfalvi strand
Bihar megye – Itt a strandszezon, és az érmihályfalviak ismét azt kérdezik: mikor lesz már működőképes a város strandja? A kérdés már évek óta elhangzik minden szezon elején.

A válaszok során pedig számtalan megoldási lehetőség megfogalmazódott már, hogy miért nem lehet, illetve miként lehetne mégis működtetni. Az egykor elfojtott termálvizet próbálták már kül- és belföldi szakemberek is újra a felszínre csalogatni, nem sok sikerrel. Abban azonban mindenki egyetért, hogy horribilis összegbe kerülne egy teljes rendbetétel. A mihályfalviak strandolni vágyó része pedig továbbra is leginkább Hegyközszentmiklósra, Nagykárolyba, Debrecenbe, Hajdúszoboszlóra, esetleg Nagyváradra jár pancsolni.

Mindkét medencében

Minapi beszélgetésünkkor a strand ügyét is felvetettük dr.Bokor Apor alpolgármesternek, aki elmondta: a napokban megnyitják a strandot. El is mentünk a helyszínre, ahol éppen a medencéket takarították. A nagy medencében hideg víz lesz, míg a kisebbiket megpróbálják meleggel megtölteni. Utóbbihoz egy búvárszivattyút engednek a termálvíz forrásába, de ha mégsem sikerülne a művelet, akkor a kisebb medencébe is hideg vízet engednek. Az biztos, hogy mindkét medencében lesz víz, és napokon belül lehet strandolni, ígérte az alpolgármeter, hozzáfűzve, hogy gyerekeknek díjtalan lesz a belépés.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .