Kinőtte imatremét a váradi Hit Gyülekezete

Kinőtte imatremét a váradi Hit Gyülekezete
Nagyvárad – A nagyváradi Hit Gyülekezete nem tesz le arról a tervéről, hogy felújítsa és konferenciatermmé alakítsa át váradi Kaszárnya téren lévő egykori lovarda romos épületét.

Évértékelő és évindító sajtótájékoztatót tartott a Hit Gyülekezetének nagyváradi vezetője, Szűcs István lelkipásztor, aki elöljáróban kifejtette: a Hit Gyülekezete a karizmatikus keresztény megújulási mozgalomhoz tartozik, mely a XX. század elején  az Egyesült Államokból indult, majd eltrejedt Európában, és a múlt század 70-es éveiben megjelent Kelet Európában is. 1990-ben létesült Romániában az első gyülekezet, először a magyar ajkúak között, és azóta is főként a magyar közösségek körében terjedt, de ma már Nagybányán román nyelvű gyülekezet is működik. Szűcs István kijelentette: „legalapvetőbb célkitűzésünk az Evangélium hírdetése, legalapvetőbb hitelvünk pedig az, hogy Krisztus az üdvozítő.”

Eseményleltár

Szűcs István beszámolt a Hit Gyülekezete által tavaly szervezett eseményekről, melyek között volt fotókiállítás, ifjúsági tábor, valamint jótékonysági akció is. Az idei évi tervekre rátérve Szűcs István kiemelte azt, hogy ebben az évben is szeretnék folytatni a különböző egyesületekkel közösen szervezett szociális és egyéb jellegű tevékenységeiket, és szeretnének együttműködni a Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalával is, és ebben az évben fel szeretnék állítani a házassági tanácsadói csapatot, mely a válságba jutott családok megsegítését célozza. A Hit Gyülekezete jelenleg kapcsolatot tart fenn a pünkösdista gyülekezetekkel és a zsidó hitközséggel. A magyar történelmi egyházakkal jelenleg nem állnak kapcsolatban, de nyitottak az együttműködésre, tette hozzá Szűcs István.2011 első akciója tegnap már le is zajlott a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Háza előtt, ahol ruha- és élelmiszerosztásra került sor a hit gyülekeztének szervezésében.

Felújítanák a lovardát

A Hit Gyűlekezetének Bihar megyében mintegy hatszáz tagja van, így mára már szűkössé vált  az Ady Endre utcai imatermük, ezért szeretnének egy nagyobb ingatlanba költözni. Újságírói kérdésre válaszolva Szűcs István jelezte, hogy A váradi Kaszárnya(Cazarmii) téri romos ingatlan alkalmas lenne a megnövekedett gyülekezet tevékenységeinek lebonyolítására. Az 1997-ben leégett, nagyon rossz állapotban lévő épület műemléki besorolás alatt áll, ezért a megmaraft négy falat nem szabad lebontani: az épületet csak felújítani szabad a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően. „Mi is tiszteljük a történelmi értékeket, ezért szeretnénk felújítani azt az épületet” – jelentette ki a lelkipászor. Szűcs István hangot adott azon meggyőződésének is, hogy a tagság hozzájárulásából és az adományokból sikerülne összegyűjteni azt a mintegy 800 ezer eurót, amennyibe a felújítás kerülne. A lelkipásztor hozzátette, hogy abban az épületben a gyülekezet is ki tudná fejteni különböző tevékenységeit, de ott egy multifunkcionális konferenciatermet alakítanának ki, amelyet mások is igénybe vehetnének. Ennek a tervnek egyelőre gátat szab az, hogy a városi tanács leszavazta azt a határozattervezetet, amely a Hit Gyülekeztének adományozta volna a épületet. A helyzetet így összegezte Szűcs Tibor a Hit Gyülekeztének jogtanácsosa: „mivel mögöttünk nem áll semmilyen párt, ezért két szavazat híján leszavazták a javaslatot. De tervünkről ennek ellenére nem tettünk le.”

Pap István