2012.02.21 11:25; Frissítve: 2012.02.21 11:25


Kínos! Nedves betonba hajtott a Porsche vezetője

Kínos! Nedves betonba hajtott a Porsche vezetője
A Porsche 911 vezetőjét türelmetlenné tette a forgalomtorlódás, ami pont amiatt a betonozási munkák miatt voltak, amibe végül türelmetlenségébe belehajtott, majd belesüllyedt.

 San Francisco egyik utcájának felújítási munkálata igencsak próbára tette egy Porsche vezetőjét, akinek minden bizonnyal sietős volt, mert próbálta kikerülni az egysávra terelt feltorlódott autókat, végül figyelmetlenségében ráhajtott arra az útra, amin éppen a friss betont terítették. Pontosabban belehajtott. A szerencsétlen sofőrön az építőipari munkások próbáltak segíteni és lapáttal igyekeztek “kiemelni” a kerekéig félig a cementes masszába süllyedt kocsit, de csak sok próbálkozás után sikerült úgy “alányúlni”, hogy a vezető visszatudott tolatni a lefektetett faléceken keresztül a biztonságos talajra. A sofőr egyébként egy pillanatra sem szált ki a kocsiból, mondván, hogy ne ömöljön be a beton a kocsiba, amitől azért – ezt a fotókon is látszik – messze volt, viszont kínosnak elég kínos lett volna…

A képeket ITT nézheti meg >>>

 Akárhogy is, a Porsche tulajdonosa nem fogja olcsó megúszni ezt a kalandot. A teljes futóművet és fékeket tisztítatni kell, de valószínűbb , hogy cserélni kell…

Az incidens szemtanúja egyébként egy autós blog újságírója volt, aki éppen akkor vezetett a Marina Boulevardon hajtott csütörtök délelött és örökítette meg a történteket fotókon is.
- MON -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
Szigorú fellépést ígérnek Kínában a szelektív abortuszok ellen
Peking, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai tartományok többségében komoly a helyzet, a nemek aránya [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés