Kína több tartományában is árusították elhullott disznók húsát

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Sanghaj, 2013. május 6., hétfő (MTI) – Több mint 40 tonna, elhullott állatoktól származó disznóhús értékesítése miatt indítottak eljárást a kínai hatóságok két ember ellen. Az emberi fogyasztásra alkalmatlan hús több tartomány éttermeibe és piacaira is eljuthatott.

A Fucsien tartománybeli két illegális kereskedő az elmúlt hónapokban legalább 40 tonna, betegségben elhullott vagy más, nem természetes módon megdöglött sertés húsát adta el, több mint hárommillió jüan (111 millió forint) jövedelemre téve szert ezzel.

A tetteseket eredetileg a helyi vezetők bérelték fel a térség betegségekben – így álveszettségben és a kocákban reprodukciós zavarokat, fiatal állatokban pedig légzőszervi tüneteket előidéző PRRS-szindrómában – elhullott állatainak begyűjtésére. A gyanúsítottak azonban beszolgáltatás helyett eladták a gyakran az utcáról felszedett sertések húsát, később pedig még élő, beteg disznókat is felvásároltak, és a húst egy saját létesítésű vágóhídon dolgozták fel.

Sajtóértesülések szerint a kétes eredetű hús több tartományba, így a dél-kínai Kuangtungba, a közép-kínai Csianghsziba és Hunanba is eljutott, a piacok mellett éttermekbe is. Az üzlet méretét mutatja, hogy a tettesek lebukása után az általuk üzemeltetett vágóhídon a hatóságok még 32 tonna húst találtak. A vizsgálatok mindegyik tesztelt mintában betegséget mutattak ki.

Az eset alig néhány héttel azután került nyilvánosságra, hogy a kelet-kínai Sanghaj városában és a környező kelet-kínai tartományokban bizonyosodott be, hogy az ott élők évek óta beteg állatok húsát eszik. A hatóságok múlt héten hozták nyilvánosságra a hamis hússal kereskedők kézre kerítésére év elején indított kampányuk eredményeit. Eszerint a három hónapos akció során mintegy 900 embert vettek őrizetbe, és csaknem 400 ügyben indult eljárás. Számos esetre derült fény, melyek során patkány, róka és nyérc húsának keverékéből, vegyszerek hozzáadásával gyártottak hamis birkahúst Kelet-Kínában.