Kilencedik kultúra napi bál Székelyhídon

Kilencedik kultúra napi bál Székelyhídon
Kilencedik alkalommal tartották meg szombaton este Székelyhídon a Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bált, melynek licitációján a helyi Gyermek Jézus Gyerekotthon javára gyűltek az adományok. Újra együtt ünnepelhették Böjte Csaba születésnapját is.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségek péntek este kezdődtek meg Székelyhídon, amikor a cukrászdában Sebestyén Andrea, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem hallgatója népszerű magyar könnyűzenei slágerekből készült összeállítását adta elő. Másnap, szombaton került sor a már kilencedik Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bálra, melyre este nyolc órára gyülekeztek a vendégek a Múzeum épületébe. A jótékonysági eseményt annak “kedvezményezettjeinek”, a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó helyi Gyermek Jézus Gyermekotthon lakóinak bevonulása nyitotta meg ezúttal is, akik a keresztszüleik mellett Kovács Ágnes otthonvezető, Böjte Csaba szerzetes és Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari Díjas színművész társaságában érkeztek, kezükben magyar és székely zászlócskákkal, illetve egy-egy szál sárga rózsával.

Sok születésnapokat…

Fekete Katalin műsorvezető először Béres Csaba helyi polgármesternek adott szót, aki mindjárt egyperces néma főhajtásra kérte a megjelenteket, tisztelegve a franciaországi balesetben elhunytak emléke előtt… A továbbiakban kifejtette: nem csak hagyományt teremtettek 9 évvel ezelőtt a kultúra napi jótékonysági bállal, de az nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen Csíkszeredától az USA-ig, Budapesttől Dubajig és Németországig képviseltetik magukat vendégek. (Németországból a testvérváros Grenzach Whilen küldöttsége, míg Dubajból Nevzat Esen üzletember volt jelen.) A polgármester hozzátette: a bál sem szólhat másról a kultúránk napján, mint az együvé tartozásról, az örömről, a hagyományokról, a nevelésről. Köszönetet mondott dr.Fazekas Sándor budapesti fölművelésügyi miniszternek, akik, bár nem lehetett jelen, de elvállalta az esemény fővédnökségét, illetve Eperjes Károlynak, mint kulturális védnöknek. Ugyanakkor Böjte Csabát születésnapján köszönthette, aki január 24-én született és már szinte a bálok programjába tartozik, hogy azt Székelyhídon ünnepli. A köszöntéshez csatlakoztak az otthonban lakó gyerekek, akik, miközben megérkezett a tűzijátékos torta is, énekelték a Valahol Európában musical A zene az kell című betétdalát, illetve egy kislány énekelte a Sok születésnapokat vígan megélhess… kezdetű köszöntőt, melyet az ünnepelt látható meghatódottsággal fogadott.

Szeretet kultúra

Sodró lendületű beszédet mondott Eperjes Károly, aki a kultúra és a kereszténység, általában a hit összefonódásáról tartott valóságos mini-értekezést, kiemelve: nem mindegy, hogy az élet kultúráját vagy a halál civilizációját éljük. Egyebek mellett idézett Babits Mihály Eucharistia című verséből: “hogy szellem és ne hús tegyen magyarrá”, hozzáfűzve, hogy a magyarság manapság olyan, kint egy szelet kenyér, a határon túliak képezik a héját, és “mint tudjuk, héjában van a vitamin”. Szavait nagy taps kísérte, utána Szabó Ödön képviselő állt mikrofon elé, aki Székelyhíd kezdeményezését példaértékűnek minősítette, ugyanakkor kiemelte, hogy Böjte Csaba “szeretet kultúrájának” minden önkormányzati vezető támogatója dél-Bihartól észak-Biharig, hozzátéve azt is, hogy a magyar kultúra gyerekek nélkül halott kultúra.

Életünk hivatása

Böjte Csaba maga is köszöntővel kezdte beszédét, hiszen éppen Ágnes nap volt, a helyi otthon vezetőjét így alkalom volt megtapsolni. Életünk legszebb hivatása ünnepet vinni mások életébe, hogy tudjunk ünnepelni, örülni egymásnak, hogy tudjuk a gyerekeket oktatni és jó társainkká nevelni, mondta Csaba testvér, aki rövid beszédet mondott, utalva a nemrég lezárult irgalmasság évére (derültséget váltva ki ezzel). A himnusz eléneklése után a nyitótánc(ok) következtek. Előbb a helyi Szilágyi Cynthia és a váradi Ianc Sebastian alkotta páros, utánuk a Tini Dance Center táncosai perdültek a múzeumi aula középpontjába, hogy aztán valamennyien táncra kérjék a vendégeket, és megkezdődhessen az esemény kötetlen része.

Bálkirálynőt választottak

Kétszáz személy számára terítettek, a zenéről a President együttes gondoskodott. A későbbiek folyamán a már említett Sebestyén Andrea énekelt, illetve licitáción találtak gazdára a helyi művészek által készített, illetve a vendégek által erre a célra ajándékozott alkotások, az árverésen ily módon 23.500 lej gyűlt össze. Megválasztották a bálkirálynőt is, aki a monospetri Hajas-Schmotzer Anett lett, udvarhölgyei a székelyhídi Nagy Erzsébet és Erdei Enikő. A bálozók legkitartóbbjai már a vasárnap reggeli világosban hagyták el a székelyhídi múzeumot.

Rencz Csaba