Kilenc helyett tizenegy

Úgy tűnik, hogy nem kilenc, hanem tizenegy a nagyváradi Georgiana iskolába járó diák akart törvénytelenül leérettségizni.

Mint arról már beszámoltunk, kilenc olyan a nagyváradi Georgiana magániskolába járó diák jelentkezett érettségire, akik nem tudták igazolni azt, hogy elvégezték a tizenkét osztályt. Az ügy kivizsgálására hétfőn Nagyváradra érkezett az Egyetem Előtti Oktatás Minőségét Ellenörző Országos Ügynökség (ARACIP) három tagú bizottsága, amely két napi ellenőrzés után egy szó nélkül távozott a városból. A bizottság katalógusokat, iratokat, pénzügyi dokumentumokat stb. nézett át, de vizsgálódásuk eredményéről még a Bihar Megyei Tanfelügyelőséget sem tájékoztatták, legalábbis ez derül ki Ioan Seres megyei főtanfelügyelő szavaiból. Úgy tűnik azonban, hogy további két “georgianas” diák érettségizett törvénytelenül. “Nem ismerem a jelentés tartalmát, de egyelőre úgy tudjuk, hogy az érettségiről kizárt diákok mellett további két tanuló nem fog érettségi diplomát kapni, mert nem tudták igazolni azt, hogy elvégezték mind a tizenkét osztályt.” – mondta Ioan Seres. A megyei tanfelügyelő úgy tudja, hogy a szóban forgó diákok esetében gyanús, egyazon kéztől származó, egyidőben bejegyzett adatokat találtak a katalógusokban. Mindehhez egy másik eset is társult a Georgiana iskolával kapcsolatban. Néhány tizediket végzett diák más iskolákból átiratkozott a Georgiana iskolába, ahol azonban az előző iskolájukból áthozott anyakönyvi kivonatukat nem vezették be a Georgiana iskola anyakönyvi nyílvántartásába. “Ezek a diákok megkapták az érettségi diplomájukat, mert nem az ő hibájuk volt az, hogy nem voltak kitöltve az adatok” – nyilatkozta Seres. Az ARACIP jelentése nyomán a Georgiana iskola elveszítheti működési engedélyét.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .