Kilakoltatták a hajléktalanokat

Kilakoltatták a hajléktalanokat
Nagyvárad- Szerda délelőtt a helyi rendőrök kilakoltatták a pszichiátriai rendelőintézet egykori Pasteur/Kórház utcai székhelyéről (mely a két világháború közt Tanítók házának épült, a szocializmusban pedig kórházként üzemelt) az ott meghúzódó hajléktalanokat.

A hatóság egyik képviselője azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: bírósági végzés született erről, az érintetteket pedig arra is felszólították, hogy a cuccaikat is vigyék el az ingatlanból. Körülbelül 20 személyt érintett az intézkedés, akik, bár így a szabad ég alá kerültek, nem voltak hajlandóak a Gutenberg utcai hajléktalanszállóba menni. Voltak közülük, akik úgymond a szélrózsa minden irányába távoztak, ottjártunkkor azonban néhányan tanácstalanul még az épület előtt álldogáltak, és elpanaszolták: attól félnek, hogy a hatóság felgyújtja a bent maradt dolgaikat. A helyszínen egy mentőkocsi is volt, ugyanis több kilakoltatott valamilyen betegségben szenved, illetve a vérnyomásukat is mértek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter