Kijev a török katonákat dicsérte

Olekszandr Turcsinov
Olekszandr Turcsinov
A török katonák hivatásoshoz méltó módon hajtották végre feladatukat, amikor lelőtték azt az orosz vadászgépet, amely megsértette Törökország légterét – vélekedett kedden Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi bizottság (RNBO) vezetője.

A tanács sajtószolgálata által nyilvánosságra hozott közleményben Turcsinov hangsúlyozta, hogy hasonló esetben az ukrán katonáknak is így kell megvédeniük az ország légterét.
Emlékeztetett arra, hogy a török fél nem egyszer figyelmeztette Oroszországot: megengedhetetlennek tartja, hogy az orosz fegyveres erők gépei megsértsék légterét. “A török légierő több figyelmeztetést is leadott, és csak ezután lőttek rá az orosz vadászbombázóra” – hangsúlyozta Turcsinov. Leszögezte, hogy a török katonák kötelességüket teljesítették, amikor megvédték országuk légterét.
Andrij Parubij parlamenti alelnök, az RNBO korábbi titkára szintén úgy értékelte, hogy Törökország megfelelően reagált légterének megsértésére. Szavai szerint a világ végre olyan nyelven kezdett Moszkvával beszélni, amelyet az megért. “Ukrajna nem egyszer figyelmeztette a civilizált világot, hogy a Kreml csak az erőszak nyelvén ért” – emlékeztetett a politikus. Hozzátette, hogy “a Kreml csak ott áll meg, ahol erővel megállítják”, és ezt Törökország megértette.
Ukrán hírforrások szerint a Pentagon megerősítette, hogy a nyitott kommunikációs csatornákon keresztül amerikai katonák hallották, amint több ízben figyelmeztetik a törökök az orosz katonai gépet.
Moszkva azt állítja, hogy a vadászgép mindvégig Szíria felett repült, és nem sértette meg a török légteret. Ezzel szemben a török fegyveres erők közzétették a radarjaik által rögzített adatokat, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a Szíria fölött, a török határ közelében köröző Szu-24-es orosz gép többször is berepült a török légtérbe.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter