Kihirdette Klaus Iohannis államfő a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt

Kihirdette Klaus Iohannis államfő a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt
Klaus Iohannis államfő kihirdette pénteken a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt.

A képviselőház december 28-án elutasította az államfőnek a jogszabály újratárgyalására vonatkozó kérését.

174 képviselő támogatta, 85 honatya ellenezte az újratárgyalási javaslat elutasítását.

Előzőleg az alsóház költségvetési szakbizottsága elfogadott egy módosító javaslatot, amelynek értelmében a jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követő hónap első napjától lép érvénybe.

Klaus Iohannis államfő november 15-én alkotmányossági kifogást emelt a törvény ellen.

A taláros testület elutasította keresetét, és úgy döntött, nem sérti az alaptörvényt a 102 illeték eltörlését előíró jogszabály, amely – többek között – a rádió- és televízióilleték eltörlésére is kiterjed.

Dragnea üdvözölte

Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a képviselőház elnöke üdvözölte pénteken, hogy Klaus Iohannis államfő kihirdette a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt.

“Üdvözlöm, hogy Klaus Iohannis államfő kihirdette a 102 nem adójellegű illeték eltörlését előíró törvényt. A törvény előírásait már január 1-jétől alkalmazni lehetett volna, ha megértik, hogy a bürokráciát csökkentő intézkedésekről van szó, amely annak a jele, hogy az állam tiszteli az állampolgárait. Amint arról már beszámoltam, a költségvetés-tervezet, amelyet a kormány a parlament elé terjeszt, figyelembe veszi ezen illetékek eltörlését, valamint a többi, általunk elfogadandó intézkedés hatásait’ – írta Facebook bejegyzésében Dragnea.

www.agerpres.ro