Kihelyezett igazgatók lesznek

Illusztráció
Illusztráció
Csütörtökig lehetett jelentkezni a versenyvizsgák nyomán szabadon maradt tanügyi igazgatói, illetve aligazgatói posztokra a Bihar megyei Főtanfelügyelőségnél. Ezeket a tisztségeket kihelyezéssel töltik majd be a következő versenyvizsgáig azok a jelentkezők, akik sikerrel vesznek részt az augusztus 21-én és 22-én zajló állásinterjún.

Ennek során be kell majd mutatniuk az adott tanintézetnek a 2017/2018 tanévre kidolgozott működési tervét, továbbá a tanintézetek működését szabályozó törvények ismeretéről is számot kell adniuk, a versenyvizsga metodológiájában szereplő könyvészet alapján.
A mai nap folyamán teszik közzé a szóbeli vizsga időpontját minden jelentkező számára. Jelenleg 39 Bihar megyei iskolában maradtak betöltetlen igazgatói, illetve aligazgatói helyek, Nagyváradon a Transilvania Műszaki Kollégiumban, az Aurel Lazăr Elméleti Líceumban, a Friedrich Schiller Elméleti Líceumban, a Constantin Brâncuși Műszaki Líceumban, a Iosif Vulcan Főgimnáziumban, továbbá a Dimitrie Cantemir, a Ioan Slavici, a Lucreția Suciu, a Nicolae Bălcescu valamint a Szacsvay Imre iskolában.