Kihajtott a mesefa tizedik ága

Kihajtott a mesefa tizedik ága
Nagyszalonta – Tíz évvel ezelőtt az Arany János Művelődési Egyesület vezetői szerettek volna méltóképpen emlékezni Nagyszalonta neves fia, Arany László halálának századik évfordulójáról.

– Nem csupán egyetlen percnyi főhajtást akartak, hanem valami olyat, amiről évről évre megemlékeznek a mesegyűjtő, író Aranyról. Így aztán fát ültettek. Mesefát. Az első években féltő gonddal ápolták, széltől is óvták, hogy megerősödjön. S lám, a nagyszalontai mesefán immár a tizedik ág is kihajtott – ezekkel a szavakkal köszöntötte C. Patócs Júlia, a nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület elnöke a tizedik, jubileumi Arany László mesemondóverseny népes közönségét.

A megmérettetés már a délelőtti órákban elkezdődött, az izgalom csak fokozódott a döntő első percéig, amikor végre megtudhatták, ki jutott a döntőbe. A zsűri feszülten figyelt, nem volt könnyű rangsorolni a jobbnál jobb előadókat, de végül elkezdődhetett az ünnepi díjkiosztó. A meséket, előadókat és felkészítőket Pető Csilla, a zsűri elnöke méltatta.  A város civil szervezeteinek, iskoláinak köszönhetően számos különdíj is jutalmazta a versenyzőket, így mindenki könyvekkel, ajándékokkal megrakodva állta az eredményhirdetés végén a nézők vastapsát.

A rendezvény véget ért, de a mesefa, Nagyszalonta mesefája gyökereivel mélyen kapaszkodik a hajdúváros talajába, lombjának árnyában évről évre több száz ember elidőzhet, hogy erőt merítsen a mesék csodavilágából.

 

Balázs Anita

 

Kapcsolódó cikk:

  • Mesemondó verseny Nagyszalontán
  •