Kifestőkönyv lett az utca

A nyugtató pasztellszínekre
vágyóknak felzaklató
élmény manapság az utcáinkat
járni. Harsogó színű házak
pöffeszkednek a megszeppent házak során,
felkavarva a hely hangulatát;
fejfájdító vörös vagy
hányingeresen vadsárga villák
rombolják a polgári közérzetet.

A szatmári városszínezésben,
amúgy ez egy tudomány, egy ideje a teljes
ízetlenség az úr. Ki-ki kedve
és kultúrája, vagy annak hiánya
szerint színezgeti a házát
minél kihívóbbra, minél
ordítóbbra, már az átlagember
is erős színekben tobzódik, ha
házát felújítja. Idegen
ízlés ez nekünk, a
bazárokból hozhatta ide a délkeleti
szél. Ingerlő színeket szül az
önmutogatás, az avatatlanságért
pedig elsikerült döglött színek
és lehetetlen
színpárosítások jelennek meg az
egyébként jókinézetű
házak falain. Az újgazdag a
villáját feltűnő erős
„idenézz” színekben álmodja meg,
aztán amikor hazatér és ordít,
netán az asszonyt is megcsapja, honnan is
tudná szegény, hogy a nagy indulatában
házának ingerlő színe is ludas?
Újgazdagék és még sokan
mások nem ismerik a színlélektant
és a színterápiát, bár
ősi tudományok ezek, mifelénk csak a
festőművészek használják
céltudatosan. Szomorú színfoltja a
városnak az ikerházak látványa
is, többségük
kétszínűre van kenve,
bordó–fehér, piros–kék,
zöld–rózsaszín és
egyéb szemficamító
társításokban. Nyílvános
bizonyítvány ez a bennük
lakókról, és a
közösségi szellem
állapotáról.


Ahol a kisembernek már fontossága van, a
városhangulat és ezen belül a
városszínezés mind nagyobb
hangsúlyt kap, politikai és
művészeti kérdésként
kezelik és csakis hozzáértő
kezekre bízzak. Így lehetett, hogy Tirana
festőművész polgármesterét
2004-ben a városszínezésért
megválasztották a világ legjobb
polgármesterének. A mi városunk
vezetése sajnos teljesen érzéketlen
erre a kérdésre, mintha
színtévesztők gyülekezete lenne,
senkit nem zavar a nagy színorgia, de lehet
csupán annyi az egész, hogy vezetőink
nem szeretnek szélellenbe pipilni. Ha lenne
szándék, már régen
szabályozni lehetett volna szakértőkkel
a kérdést, megelőzve a
polgárzavaró
ízléstelenségeket. De ma még az
a helyzet nálunk, hogy egy nem formatervezett
újságáruda nem kaphat
engedélyt, a mögötte lévő
hatalmas pipacsszínű bolt senkit sem zavar.
Mindezek után fontos elmondani azt is, hogy
bár vezetőink fittyet hánynak a dologra,
hálistennek mind több kedves színű,
környezetbe illő és utcaképet
javító épület születik;
minden tisztelet és elismerés a házak
gazdáinak. Végül egy
megszívlelendő mondat a
színterépiából: a sárga
szín az emésztésre hat, de
eltúlozva hasmenést is okozhat.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós