Kiemeli az arc szép és karakteres vonásait

Kiemeli az arc szép és karakteres vonásait
Egy smink változhat attól függően, hogy milyen alkalomra készül, és nem ajánlott túl zsenge korban elkezdeni az arckifestést – állítja Antonia Lestyán sminkes, a váradi Mihai Eminescu Főgimnázium diákja. Abban pedig nincs különös, ha a férfiak sminkelik magukat.

Antonia Lestyán amióta az eszét tudja, arra törekedett, hogy a legjobbat hozza ki magából, ezért választott egy olyan területet, mely szerinte eléggé komplex, hiszen magába foglalja mindazt, ami a szépséggel és az esztétikával kapcsolatos, ugyanakkor a konkurencia is eléggé jelentős, egy lépéssel állandóan a versenytársak előtt kell járj, ha talpon akarsz maradni. Emellett kihívást jelent neki abból a szempontból is, hogy fiatal kora miatt – tavaly decemberben töltötte a 18. életévét – az emberek kevésbé bíznak meg benne, mint egy nála tapasztaltabb vagy idősebb pályatársában. Amúgy kisebb korában rajzolt és gitározott is, de az iskolai teendői és a sminkes tevékenysége miatt ezekre mostanában nem nagyon jut ideje.

Rajz, tánc, smink

Rajzolni körülbelül ötéves korában kezdett el, az édesapja tanítgatta, akire a mai napig úgy tekint, mint „a színek mesterére”. Később, az általános iskolában gitárt ragadott magához, mivel ez a hangszer mindig tetszett neki. Új szakaszba érkezett az élete, amikor nekivágott a sporttáncolásnak, aminek kedvéért mindkét korábbi hobbijával felhagyott, hogy csak erre tudjon koncentrálni.

Négy év múltán azonban egy sajnálatos sérülés miatt abba kellett ezt hagyja, s itt jött a képbe a sminkelés. A hirtelen felszabadult rengeteg idejével ugyanis kezdeni akart valamit, mert ürességet érzett magában legbelül. A sminkelés kézenfekvőnek, magától érthetőnek bizonyult számára, mert a sporttáncosoknál nem csupán maga a táncprodukció számít, hanem arra is odafigyel a zsűri, hogy vannak kifestve a versenyzők. Ráadásul ezáltal korábbi szenvedélyének, a rajzolásnak is hódolhatott, hiszen a sminkelés kéz a kézben jár a színezéssel, a különféle technikák alkalmazásával. A gitározás pedig… nos ez is visszatérhetett abban a formában, hogy ha ő nem is gyakorolhatja ezt intenzíven, sminkelés közben a zenei aláfestés általában senkit sem zavar.

Miközben tanul, készül az érettségire, és sminkeli az ügyfeleit az orvosi esztétikával foglalkozó édesanyja által működtetett stúdióban, igyekszik részt venni az országban szervezett hétvégi sminktanfolyamokon, szemináriumokon, hogy folyamatosan képben legyen az újdonságokkal. Nagyvárad ugyanis ebből a szempontból gyerekcipőben jár még, a szépségipar inkább Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben pezseg, a legtöbb ilyen típusú fesztivál, rendezvény pedig természetesen a fővárosban zajlik.

Trendi

És hogy mikor kezdjen el egy lány sminkelni? Antonia elég korán kezdte – körülbelül 12–13 éves korában, lévén, hogy a sporttáncolásnál ennek is fontos szerep jut. Megjegyzi: azt veszi észre, hogy mostanság a lányok elég korán, 10–11 éves korukban már elkezdik festeni magukat, mert trendinek számít. Szerinte ez a bőr szempontjából nem teljesen oké, mert nem biztos, hogy szépségápoló szerekkel – bármilyen jók is ezek, vagy hiába készülnek természetes anyagból – kell befolyásolni egy fejlődőben lévő szervezet érzékeny bőrét. Meglátásában inkább várni kellene ezzel, 16–17 éves korig, de akkor sem úgy, hogy a piacon felelhető összes arcfestéket magára keni valaki, vagyis túlzásba viszi a sminkelést. A smink ugyanis nem egy maszk, hanem egy olyan eszköz, mely kiemeli az arc szép és karakteres vonásait.

Folyamatosan fejlődik

Arról is beszélt Antonia: ahogy más hivatás esetében is elmondható, egy sminkmester is holtáig tanul, hiszen ez az ipar is folyamatosan fejlődik, új termékek, munkaeszközök jelennek meg, melyekhez alkalmazkodni kell. Példaképe nincsen, sok szakemberrel sikerült eddig beszélnie, és mindegyikőjüktől tanult valamit. Ezekkel azóta is tartja a kapcsolatot, jó viszonyt ápol és rendszeresen találkozik velük, bármikor kikérheti a tanácsaikat. Egyébként a sminkiparban egyaránt dolgoznak nők és férfiak is, de ahogy a séfek esetében is, a férfi sminkesek nagyobb hírnévnek és népszerűségnek örvendenek, mint a nők. Talán azért, mert kevesebben vannak, azt ugyanis nem lehet eldönteni, hogy egy nő vagy egy férfi sminkes végzi-e a jobban a munkáját. Egy viszont biztos: a férfiak más szempontok által vezérelve tekintenek egy kisminkelt nőre, a nők pedig inkább azt igyekeznek megérteni vagy „kinyomozni”, hogy nembéli társuk miért sminkelte ki magát, mi lehet ennek az oka. Szerinte ugyanakkor az idősebb nők inkább „lightosabb” sminket kellene feltegyenek, mert minél több festék kerül az arc egy bizonyos részére, annál inkább kiemeli a negatív vonásokat, mint például a ráncok.

A férfiak és a smink

Igen, hallottam a The Kiss együttesről – válaszolja nevetve Antonia, amikor azt kérdezem tőle: mit szól ahhoz, ha a férfiak festik ki magukat? Szerinte nincs ebben semmi különös, sőt, abszolút normális, hiszen a tévébemondó férfiakat is sminkelik, ugyanolyan alapanyagokból készült termékekkel, mint a nőket, csak kevesebb eszköz felhasználásával. Ami viszont talán különös lehet az együttesnél, az az erős, kiemelt színek, a rengeteg festék… És aki még jobban el szeretne merülni a smink, illetve a szépségipar világába, beleértve az önsminkelést is, az tanulmányozza az Antonia által nemrég elindított www.antonialestyan.ro honlapot.

Ciucur Losonczi Antonius