Kié lesz az egyik legszebb épület?

Kié lesz az egyik legszebb épület?
Meg szeretné szerezni a maga számára Várad egyik legszebb épületét az Építészkamara. Minden esetre egyelőre megnyitották a közönségnek, hogy felhívják rá a figyelmet. Ingyenes rendezvények vannak.

Megnyitotta néhány napra az érdeklődők előtt a Várad központjában álló Darvas – La Roche házat az Építészkamara. Október 11-ig ingyenesen látogatható rendezvényeket szerveznek ott – hogy felhívják a figyelmet az értékes ingatlanra, és annak szomorú sorsára. Ez az az épület, amely Iosif Vulcan utca – egykori Rimanóczy 11. szám alatt van, és nemrégiben például a Bihar FC székhelye is volt. A rendezvények helyszínéül szolgáló udvara pedig az épület végében, a Körös-parton futó Libertăţii utcáról közelíthető meg.
Hogy miért teszik ezt, azt is megkérdeztük a nyitónapon,pénteken az egyik szervezőtől. Ioana Orţan lapunknak elmondta: a műemlék besorolású ingatlan állaga egyre csak romlik, holott nagyon értékes, erre szeretnék felhívni a figyelmet. Hozzátette: “az építészeti értékű ingatlant épp az Építészkamara szeretné megkapni”, és ha sikerül, azt akarják, hogy itt legyen a székhelyük. Eddig ugyanis nem volt területi székhelyük a városban.

Múlt és jelen

A Darvas-ház a legeredetibb szecessziós stílusú váradi magánháznak tartják. Jelenleg részben az önkormányzat, részben magánszemélyek tulajdona. Az épület a második villa, amelyet a Vágó testvérpár Váradon tervezett. Ugyanehhez az építészeri csoporthoz sorolható a városban a Moskovits-palota, a régi bazár. A megrendelő egy faipari befektető, Darvas Imre volt. Később üzlettársa lett egy bázeli bankár, Alfred La Roche is, innen a kettős elnevezés. Darvas 1908. május 7-én vette meg Erlich Ignáctól a Rimanóczy utca 11. szám alatti házat, az új tulajdonosok Darvas Imre és felesége, Schutz Margit lettek. Az ingatlant a Vágó testvérek terve alapján 1910-ben építette fel Sztarill Ferenc helyi vállalkozó és csapata. Később kibővítették, azaz a Körös felőli részt 1912-ben toldották hozzá.
A mostani figyelemfelkeltő akció részeként a szervezők kitakarították az épület udvarát, külső bútorzatot helyeztek el ott, és egy bárt is kialakítottak. Azt szeretnék ugyanis, hogy kinél több váradi látogasson oda, szocializálódjon ott. Ehhez programokat biztosítanak, már péntek óta, minden nap. Eddig zenés programok voltak. A projektből hátra levő napokon a következő programok várják az érdeklődőket: hétfőn, kedden és szerdán 18.00 – 21.00 óra között kerékpáros túra lesz, amely onnan indul, és Várad építészeti örökségét mutatja be. Október 9-én a Darvas – La Roche ház udvarán lesz ismét zenés ismerkedési program, valamint az Incubator 107 művészeti műhely bemutatója. Október 10-én iskolásokat várnak, 12.00 -17.00 között, városismereti programra. Az utolsó napon, 11-én 16.00 – 23.00 óra között az úgynevezett zárógála és a temesvári Good Vibes jazzkoncertje várja a közönséget.

Szeghalmi Örs