Kicselezhető a Vista SP1 telepítője is

Kicselezhető a Vista SP1 telepítője is
Az upgrade-trükk továbbra is működik. A Microsoft tényleg ezzel az árkedvezménnyel jutalmazza az ügyes felhasználókat?

Sajátos módon még sajtóközleményt is kiadott a Windows-felhasználókat tippekkel és trükkökkel segítő Windows Secrets arról, hogy Vista első szervizcsomagja (SP1) sem zárta be azt a kiskaput, amellyel kicselezhető az operációs rendszer telepítője. Konkrétan: a szoftver olcsóbb – a teljes verzió árának akár kétharmadáért-feléért megvásárolható – upgrade (frissítés) verziója is telepíthető olyan számítógépekre is, amelyeken nem található meg a Windows egy korábbi változata. A hírlevelét hetente közel 300 ezer olvasóhoz eljuttató lap szerkesztői szerint az a tény, hogy a Microsoft az SP1-ben is meghagyta a lehetőséget, azt jelzi, hogy a vállalat ezzel a „kedvezménnyel” is próbálja segíteni a Vista terjedését az értőbb felhasználók körében.

A trükköt először több mint egy éve ismertették. A lényege az, hogy először az operációs rendszert a termékkulcs megadása nélkül, teljes verzióként kell installálni, majd ezt követően a már feltelepül rendszerből – amely 30 napig aktiválás nélkül is használható – ismét el kell indítani a telepítőt, ezúttal az upgrade változathoz adott kulcs megadásával. A művelet során ügyelni kell néhány lépésre – például az automatikus aktiválást minden esetben ki kell kapcsolni –, de a procedúra egyáltalán nem bonyolult. Ha a felhasználó mindent jól csinál, egyszerűen végrehajthatja az ún. tiszta (azaz üres merevlemezre történő) telepítést. A szoftvervállalat akkor elismerte, hogy az eljárás működik, viszont – tették hozzá – a licencszerződés megszegését jelenti.

A Windows Secrets most ismét próbát tett, és kiderült: az SP1-es upgrade változatokkal is működik a módszer. A lap szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy „a Microsoft vezetői tudatosan támogatják a frissítéses trükköt”, ami a Vista február végi árcsökkentése után gyakorlatilag egy újabb árkedvezménynek tekinthető. Mint az az írásukból kiderül (a táblázat az anyag vége felé található), a módszerrel a felhasználók – attól függően, hogy melyik Vista-verziót választják – akár 66 eurót is spórolhatnak.

A Microsoft elismerte, hogy a megoldás az új verzióval is működik, de megismételte: az eljárás a licencszerződés megszegését jelenti, igaz, fellépni nem fognak ellene. Mindez a Windows Secrets álláspontját támasztja alá, de a cég viszonylagos közönyét igazolhatja az is, hogy az ún. OEM-változatok – melyek például Magyarországon messze a legnépszerűbbek, sőt gyakorlatilag csak ilyen fogy a hazai kiskereskedelmi piacon – olcsóbbak az upgrade-eknél, miközben akár üres merevlemezre is telepíthetők, ezért a felhasználók többségének egyszerűen nem éri meg frissítést vásárolni.

(itcafe.hu)

Címkék: , , , ,