Kibocsátották az első engedélyt a bukaresti óriásmecset megépítésére

Kibocsátották az első engedélyt a bukaresti óriásmecset megépítésére
A bukaresti I. kerületi polgármesteri hivatal kibocsátotta a településrendezési engedélyt a román fővárosban tervezett óriásmecset megépítésére – közölte csütörtökön az önkormányzat.

Az engedélyt a hét elején adta ki az önkormányzat, miután a romániai muzulmán egyház képviselői január végén nyújtották be kérelmüket. Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az engedélyeztetési folyamatban ez volt az első lépés. Kifejtették, a bukaresti főpolgármesteri hivatal főépítészének is engedélyt kell még kibocsátania, aki javaslatot tesz az úgynevezett zonális városrendezési terv módosítására, amit a bukaresti fővárosi önkormányzatnak kell elfogadnia. Az építtető ezt követően kérheti a kerületi polgármesteri hivataltól az építkezési engedély kibocsátását – olvasható a dokumentumban.

A román kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenesen a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket – egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot – építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.

A mecset erősen megosztja a román társadalmat, tüntetést is szerveztek a projekt ellen. Traian Basescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy a román főváros készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. A Basescu által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) ügyvezető elnöke, Eugen Tomac csütörtökön bejelentette, hogy a bíróságon fogja kérni a településrendezési engedély érvénytelenítését.

Március végén az Agerpres hírügynökség azt jelentette, hogy a román elnöki hivatal nem ellenzi az óriásmecset megépítését, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a “terrorizmus és bevándorlás” miatt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter