Kiállításmegnyitó és díjátadó

Akt.:
A kiállítás megnyitóján résztvevő díjazottak és a pályázat szervezői
A kiállítás megnyitóján résztvevő díjazottak és a pályázat szervezői
Másodszor szervezte meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) a Halász Gyuláról elnevezett Brassaï-fotópályázatot. Az elfogadott és díjazott képeket Váradon is kiállították.

A kiállítás a hatodik Szathmáry Pap Károly Fotófesztivál részeként jött létre az Euro Foto Art Egyesület közreműködésével, a Magyar Kultúra Napjának előrendezvényének is tekinthető. A MÚRE második éve hirdette meg a sajtófotó pályázatot, közel ezer fotográfia érkezett Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről és Kárpátaljáról. Az ezer fotográfia közül 99-et fogadtak el, egy részét díjazták is, a 99 kép közül 72-őt állítottak ki Váradon a vármúzeum fotótörténeti gyűjteményének kiállítótermében.

Megnyitó

A szombati kiállítás megnyitóján elsőként Tóth István AFIAP, az Euro Foto Art Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Szűcs Lászlónak, a MÚRE alelnökének. Szűcs László bemutatta a Brassaï 2016 – Sajtófotó albumot, melyben a 99 elfogadott és díjazott kép szerepel, a fotóművészekről egy-egy rövid bemutatkozás, valamint a zsűri és a díjazottak listája. Hozzátette, sajnálja, hogy Bihar megyei fotós nem jelentkezett a pályázatra. A fotópályázat célja, hogy felhívják a figyelmet a sajtófotókra, hiszen a nyomtatott médiában is nagy hangsúlyt fektetnek ezekre, fotóriporter már kevés van, gyakran az újságírók készítik az eseményeken a képeket, mondta el. Szűcs kedvenc kategóriája a portré, Kinde Annamária szavaival magyarázta ezt: az embert a másik ember érdekli a legjobban.

A továbbiakban Rácz Éva, a MÚRE elnöke méltatta a kiállítást, valamint beszélt annak szervezési részleteiről. A MÚRE több mint 25 éve működik, ezt a pályázatot azonban csak második éve szervezik meg, a lényege, hogy valamilyen formában Erdélyhez kötött legyen a pályázó fotóművész. A pályázatot 5 kategóriában hirdették meg: hír- és eseményfotók, fotóriport, szociofotó, sportfotó és portré. Minden kategóriában három díjat osztottak ki, illetve egy személy a Brassaï-díjat is átvehette.

20180120_161214

Díjátadás

A beérkezett képeket a következő tagokból álló zsűri pontozta: Bánkúti András (Budapest), Dorel Găină (Kolozsvár), Bogdan Georgescu (Nagykároly), Tóth István AFIAP (Nagyvárad), Szűcs László (Nagyvárad). Az eseményen a következők vettek át díjakat: Urbán Tibor (Budapest) – sportfotó, II. díj; Kerekes István (Mosonmagyaróvár) – szociofotó, I. díj; Szőllősi Mátyás (Budapest) – portré, I. díj, és Szathmári Pap Károly aranyérem; Molnár Edvárd (Szabadka) – fotóriport, I. díj, és Szathmáry Pap Károly ezüstérem. A Brassaï 2016 díjat Kerekes István Marosvásárhelyen született, Mosonmagyaróváron élő fotós vette át. A díjazottak teljes listája a Brassaï 2016 albumban és a MÚRE hivatalos honlapján tekinthető meg.

A kiállított anyag egy részét decemberben Kolozsváron láthatták az érdeklődők, tavasszal Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is bemutatják a tárlat képeit. Nagyváradon a kiállítás február 19-ig látogatható, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között.

Törő Enikő