Kiállítás és újranyitás

Kiállítás és újranyitás
Harminc napos kényszerpihenő után hétfőn újra megnyílt a nagyváradi Moszkva kávézó, és ezzel egybekötve a The HairSniffing Project fotókiállítás.

 

A kulturális központként is üzemelő nagyváradi vendéglátóipari egység híven kultúraközvetítő profiljához egy kiállítással kötötte egybe újból megnyitását. Ezúttal szerkesztőségünk munkatársának, Szeghalmi Örsnek The HairSniffing Project elnevezésű fotókiállítását tekinthették meg a Moszkvába látogatók.

Határokat feszeget

A mintegy 120 kiállított fotó mindegyikén az látható, hogy Szeghalmi Örs megszagolja valakinek a haját. A projekthez különböző képzőművészek, kurátorok nyilatkozatokat is írtak. Dr. Alina Staicu képzőművész szerint például „mindegyik képnek megvan a saját, szándékosan fel nem fedett története, amit a nézők többsége aztán megkérdőjelezhetetlen bizonyítékként fog fel. Az alkotó szándékosan provokál ki reakciókat és interpretációkat, és bármilyenek is legyenek ezek, sosem teljesek, sőt, időnként egymást oltják ki. Ahhoz, hogy minden egyes kép történetében helyesen «olvassunk», azonosítanunk kell az egyes esetek premisszáit.”

Dr. Olimpia Bera képzőművész így vélekedik a projektről: „Szeghalmi Örs határokat feszeget, intim és közvetlen módon lépve interakcióba az alanyaival, saját magát pedig felkínálva nyilvános elemezgetés alanyaként. A projekt performansz jellege fényképekben szintetizálódik, olyan képek ezek, amelyeken az alkotó jelenléte mintha azt kívánná tesztelni, mit szól ehhez a nyilvánosság a projekt lezárulta után. A gesztus ironikus az esztétikai elvárásokkal szemben és azoknak az esetleges előítéleteknek is szól, amelyek a bizarr világlátását illetnék. Érdekes kettős játék ez, amiben a szerző minket, nézőket is cinkosságra kényszerít – és ezáltal a The HairSniffing Project igazi művészi megvalósítássá válik.”

Pap István