Kiütéses győzelem

Gólzáporos felkészülési
mérkőzésen győzött
Zsibón a Mikolai Turul
labdarúgócsapata. A szombati meccsen a
vendég szatmári együttes már az
első félidőben kétgólos
előnyre tett szert Berci, Mihovici és Maxim
góljaival, a második félidőben
pedig Chifor és Sorin Petric növelte az
előnyt.


„A fiúk az elvárásokon
felül teljesítettek. Nagyon jó
iramban játszottak. Minden tekintetben meg
vagyok elégedve
játékosaimmal” – mondta Emil
Petric.

A szakvezető ugyanakkor aggodalmának adott
hangot, ugyanis a mérkőzést
megelőzően gyűlésezett a mikolai
tanács. Az önkormányzat
képviselői nem szavazták meg a
csapat támogatására
vonatkozó a határozat–tervezetet.
Mint arról beszámoltunk, a megyei
tanács vezetői arra kérték a
község vezetői testületét,
hogy 20–30 ezer lejt utaljanak át a
labdarúgóegyüttes
számlájára. Ezt az összeget
visszakapta volna a község tanácsa a
megyei önkormányzat augusztusi
költségvetés–kiegészítése
után. „Én még bízom
abban, hogy Szatmárnémetiben
találunk támogatót, hogy a
harmadosztályban szerepelhessünk. Akkor a
hazai mérkőzéseinket az Olimpia
Stadionban játsszuk. Úgy hallottam, hogy
a mikolaiak csak az V. ligás bajnokságba
iratkoznak be” – folytatta Petric. Az
együttes egyébként szerdán
újabb felkészülési
mérkőzést fog játszani:
Nagykárolyban a Victoria lesz Emil Petric
legénységének az ellenfele.

Eredmény


Barátságos mérkőzés:
Zsibó – Mikolai Turul 2–6
(1–3). Mikolai gólszerzők: Berci,
Mihovici, Maxim, Chifor, Sorin Petric
(kétszer).

Turul: Ivasiuc – Tripon, Sándor, Lung,
Maxim, Marius Pop, Chifor, Costea, Birta, Mihovici,
Berci. Játszottak még: Görbe, Dobrai
– Robaş, Ignat, Fehér, Sorin Petric.


 

Címkék: , ,