Ki úszik, harcolhat még

Ahogy arról már korábban szó volt, folynak a telepítések, elsősorban a tilalom alatt is meghorgászható vizeken, igaz, más helyekre is jut bőven a pikkelyesekből.

Az elmúlt hetek komolyabb esőzései miatt a tervezettnél később telepítették a halakat, de minden jó, ha a vége jó. Most a horgászokon van a sor, hogy szórakozzanak, de nem arra gondolok ilyenkor, hogy a lehető leggyorsabban megszabadítsák a vizeket az újonnan érkezett pikkelyesektől, hanem inkább arra, hogy kicsit óvják, pátyolgassák őket, esetleg párat vissza is dobjanak. (Nem olyan formában, ahogy történt az a múlt szombaton a fegyverneki tavon, ahol egymás után fogták az alig tizenöt centis kárászokat, s mindegyik a szákban végezte vízi pályafutását.)

Igen sok pecással beszélgettem az utóbbi időben, és bevallom, néha úgy éreztem, mintha nem a horgászatról lenne szó, hanem mindinkább a politikáról: a parti séták, beszélgetések alatt mindenki olyan ádáz növény- és állatvédő, hogy a meséket hallgatva szinte megjelenik lelki szemeim előtt, ahogyan a halak világgá mennek, mert már nem férnek el a Bihar megyei vizekben!

Ismét „harácsék”

Néhány nappal később a fentebb említett „zöld pártiak”, ugyanazok a bősz környezetbarátok, szemrebbenés nélkül pakoltak a reklámszatyorba mindent, ami a horogra akadt. Éppen úgy, mint „kedvenc” politikusaink a választások után, amikor se istent, se embert nem ismernek…

Elég nagy gond ez, mert így soha, de soha nem lesz nagy hal a vizeinkben, mindegy, hogy telepítenek-e bele, vagy sem, mert barátainknak nemcsak víz és élelem szükséges a növekedéshez, hanem idő is. És ez az idő években mérhető, nem pedig napokban. Ezért minden visszadobott halacska egy új esély arra, hogy „kapitálissá” növekedjen, persze csak akkor, ha a saját életterében marad. A latin mondást átértelmezve: ki úszik, harcolhat még, kit megsütöttek, többé már soha.

Ács Tibor