Kézművesek vására a Kanonok soron

Kézművesek vására a Kanonok soron
Nagyvárad – Idén immár tizedik alkalommal szervezte meg a Kanonok soron az Apáról fiúra elnevezésű kézművesvásárt és kiállítást a nagyváradi Pro Familiae Alapítvány.  

Az Apáról fiúra elnevezésű, árusítással egybekötött kiállításon az elmúlt években számtalan népművész mutatta már be munkáit, de voltak olyan kiállítók is, akik idén első alkalommal vettek részt a rendezvényen, tudtuk meg Jakabffy Emma főszervezőtől. A kiállítás fő célja most is a szépérzék nevelése, illetve az értékekre való nevelés, mind a gyermekeknél, mind a felnőtteknél. Hasznos a kapcsolatteremtés, a kapcsolatok kialakítása, elmélyítése szempontjából, hiszen a különböző népművészek találkozhatnak, megtekinthetik egymás munkáit, sőt, újabb ötleteket is elleshetnek egymástól.

Visszatérő résztvevők

Mivel ez a tizedik alkalom, a szervezők minden kiállítót emlékplakettel ajándékoztak meg a  rendezvényt záró közös ebéd után. A résztvevők közül az első perctől jelen voltak a Békéscsabai Kézműves Szakiskola kiállítói, illetve Szodorai Piroska néni, az adonyi gyékényes is. Az idők folyamán azonban jó híre is elterjedt a rendezvénynek, ebben az évben már számos debreceni kézműves is ellátogatott Nagyváradra, köztük Radics László és felesége, akik mézeskalácsosok, és már régóta foglalkoznak a mézeskalácssütéssel, vagy Kovács Zoltán szarufaragó és felesége, aki tojásfestő és csuhébaba-készítő mester is. Idén első alkalommal a rendezvényen részt vett Chvatal Margit tojásfestő is, aki csipkézett tojásait mutatta be, a váradi Szilágyi Ibolya gyöngyfűző és a tárkányi tojásfestők, Szatmári Erzsébet és testvére.

 

Nagy Anikó