Kezdődnek az első Kolozsvári Magyar Napok

A Bálint Tibor otthonában
történő harangavatással
kezdődik az első alkalommal megrendezett
Kolozsvári Magyar Napok.

Szerdán 15.30 órától a
Kőrösi Csoma Sándor/Dornei utca 30.
szám alatt Emlék a jövőnek
elnevezésű nyitómozzanatot a nap egyik
legkiemeltebb programja követi: 16
órától
Háromszék nagyjainak a
sírjait koszorúzza a
Házsongárdi temetőben
Kovászna megye és
Sepsiszentgyörgy város
küldöttsége Antal
Árpád,
Sepsiszentgyörgy
polgármestere és Tamás
Sándor,
a Kovászna Megyei
Tanács elnökének
vezetésével. A koszorúzással
egybevont megemlékezés során
Berde Áron, Berde Mózsa, Gróf
Mikó Imre, Kriza János, Bölöni
Farkas
és Brósz
Irma
sírjánál hajtanak fejet
a neves elődök emlékének.


A koszorúzással egyidőben, azaz 16
órai kezdettel Hódítsuk
meg Kolozsvárt!
címmel
városvetélkedő indul a
Fogoly/Potaissa utcában
felállított Ifjúsági
sátortól.


17 órakor a Györkös-Mányi
emlékházban (Majális/Republicii u.
5/1.) Dávid Gyula
irodalomtörténész bemutatja a
Gondolatkísérletek Szabédi
László

életművében című
konferenciakötetet, majd Kántor
Lajos,
a Kolozsvár
Társaság elnöke megnyitja a
Györkös-Mányi Albert
kiállítást. Az
érdeklődők ugyanitt Bartók
zongoraműveket hallgathatnak Demény
Balázs
előadásában.


Ugyancsak 17 órától kezdődik
a Játssz velünk!
társasjáték-délután
az Ifjúsági sátornál.


A KorszakVáltó Határon-túra
2010 Budapest-Csíksomlyó
biciklitúra résztvevői a
kolozsvári megállójuk
alkalmával biciklis bemutatót tartanak
Kolozsvári Magyar Opera
parkolójában. A
félórás dinamikus, fiatalos
program 18 órakor kezdődik.


Ezt követően, 19 órától
történik a rendezvény hivatalos
megnyitója. Gergely
Balázs,
az EMNT
közép-erdélyi
régióelnöke és
László Attila, az RMDSZ
Kolozs megyei elnöke,
Kolozsvár
alpolgármestere – azaz a két
főszervező – mellett Sorin
Apostu,
Kolozsvár polgármestere,
Markó Béla,
Románia kormányfőhelyettese,
RMDSZ elnök,
Tőkés László
EMNT elnök és az Európai Parlament
alelnöke is beszédet mond. Felszólal
továbbá Kelemen Hunor
kulturális miniszter, Németh
Zsolt,
a Magyar Köztársaság
külügyminisztériumának
parlamenti államtitkára,
Szőcs Géza, a Magyar
Köztársaság
kultúráért felelős
államtitkára, Szilágyi
Mátyás,
a Magyar
Köztársaság kolozsvári
főkonzulja,  valamint Tamás
Sándor,
a Kovászna Megyei
Tanács elnöke. A
nyitógálát a
Háromszék Táncegyüttes
Böjttől böjtig című
előadása koronázza.


A nap záróakkordjait a Hidi Rock
Band
pengeti, fellépésük 20
órakor kezdődik a Fogoly utcai
Ifjúsági sátornál.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter