Kevesebb pénz a stúdióteremre

Nagyvárad- A legutóbbi megyei tanácsülésen egy olyan előterjesztés is szerepelt a napirendi pontok között, mely a költségvetés kiigazításról szólt. Ennek egyik bekezdése az egykori Transilvania mozi általános renoválásra, illetve egy színházi stúdióteremnek a kialakítására kiutalt összeg 200 ezer lejjel való csökkentésére vonatkozott.

Ezzel párhuzamosan ugyanakkor megszavazták, hogy 87 ezer lejjel finanszírozzák a Mária Királyné Színházat annak érdekében, hogy korszerűsítse a színpad műszaki berendezéseit. Mint ismert, a váradi önkormányzat 2009-ben kapta meg az egykori Transilvania mozit a România-film vállalattól. A teremben 399 szék volt, a beépített terület pedig 480 négyzetméter, melyhez 675 négyzetméter telek is tartozik. Ezután azonban semmifajta felújítási munkálat nem történt, végül két évvel ezelőtt az ingatlant átvette a Bihar Megyei Tanács, hogy a színházi stúdiótermet alakítson ki a Mária Királyné és a Szigligeti színház számára, a régi helyén ugyanis turisztikai információs központ lesz.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter