Kevés volt a fiatal álláskereső

Akt.:
Kevés volt a fiatal álláskereső
Ismét találkozhattak a munkaadók és az álláskeresők pénteken, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség által évente megszervezett általános állásbörzén, a sportcsarnokban.

Hosszú idő után először a péntek délelőtti rendezvény a nagyváradi Antonio Alexe Sportcsarnokban zajlott. A reggeli órákban nagyon sokan jöttek, később egy kissé ritkult a tömeg. Békési Csaba, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) igazgatója elmondta: azért esett a sportcsarnokra a választás, mert központi, könnyen elérhető helyen van, mindenki ismeri, s akit érdekel az esemény, idetalál. Negyed tizenegyig több mint ötszáz személy jött el, ez jó részvételnek számít, tette hozzá, s valószínűleg annak is betudható, hogy az eseményt elég sokat népszerűsítették, közösségi oldalakon is.

Aktívan

A börzére a többi álláskereső mellett az ügynökség nyilvántartásában lévő, segélyben részesülő munkanélkülieket is várták, tudtuk meg. Ők a munkahelyek listája mellett egy külön papírt is kaptak a bejáratnál, melyet azoknak a munkaadóknak, akiknél megbeszélésen vettek részt, alá kellett írniuk, ezenkívül azt is fel kellett tüntetniük, hogy milyen eredménnyel zárult a megbeszélés. Egyúttal a szóban forgó álláskeresők a rendezvényről való elmenetel előtt el is beszélgettek az AJOFM alkalmazottaival az eredményekről. „Ez nem egy magáncég által szervezett állásbörze, s nekünk, mint foglalkoztatási ügynökségnek az a célunk, hogy rávegyük a munkanélkülieket az aktív álláskeresésre. Az az elvárásunk, hogy ezt az egy napot szánják erre, s kötelezőképpen jelenjenek meg. Az is fontos, hogy tudjuk, hogy ha nem sikerült állást találniuk, miért történt, kinek a hozzáállásán kell esetleg javítani” – mondta az AJOFM igazgatója.

Vélemények

Azok a munkaadók, akikkel alkalmunk volt beszélgetni, azon a véleményen voltak, hogy kevés az állást kereső fiatal, inkább középkorúak szeretnének munkához jutni. A szervezés jó, mondta el Gondos Gábor, az egyik nagyváradi salátabár ügyvezetője, azonban, tette hozzá, főleg negyven év fölötti férfiak jelentkeztek, holott első sorban fiatalokat alkalmaznának. Ők amúgy franchise rendszerben működnek, a kiképzést ők biztosítják, így nem szükséges a tapasztalat, mondta el. Hasonlóképpen vélekedtek az egyik nagyváradi kereskedelmi központ személyzeti osztályának munkatársai is: a fiatalokat nem érdeklik az állások, ajánlhatnak ők bármit, inkább járatják a segélyt, vagy elmennek dolgozni külföldre. A középkorosztály az, amelyik érdeklődik és ténylegesen munkát vállalna – fejtette ki egyikük. „Többen csak azért jöttek, hogy aláírassák a papírt, miszerint állásinterjún vettek részt. De mostantól, ha valaki nem érdeklődik komolyan, nem fogom aláírni” – tette hozzá.

Hasznos

Álláskeresőkkel is beszélgettünk. „Varrónő vagyok, de már nehezemre esik nyolc órát folyamatosan ülni. Szintén ebben a szektorban szerettem volna munkát találni, de a munka más fázisában, ahol másak a körülmények, ilyet viszont nem találtam” – mondta egy középkorú hölgy. Egy fiatalember pedig kifejtette: hasznosnak találja a rendezvényt, mert együtt van az összes munkaadó, így sokkal könnyebb megpályázni az állásokat. Valamit biztos fog találni, vélekedett, még ha kevés is az esélye annak, hogy a képzettségének megfelelő lesz.

Adatok

Mindent összevetve ezen az általános állásbörzén kevesebb munkahely között lehetett választani, mint például a tavalyin, azonban, amint az AJOFM igazgatója elmondta, ez azzal is magyarázható, hogy a közelmúltban két másik állásbörze is zajlott Nagyváradon. A hatvannyolc cég 1260 munkahelyet ajánlott, ezek közül 150 szólt felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek. A rendezvény ideje alatt 2494 álláskereső vett részt megbeszélésen, s a cégek képviselői 483 személyt választottak ki esetleges alkalmazásra.

Neumann Andrea