Távhőkazán

2020.05.13. 09:25

Idén elkezdődhet az új nagyváradi távhőkazán építése

A Nagyváradi Helyi Tanács legutóbbi ülésén elfogadott egy sor, a városi fűtéshálózat fejlesztésére vonatkozó határozatot, melyek között van az új energiatermelő egység építésére vonatkozó is.

Pap István

A nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat a Termoficare nevű kormányzati fejlesztési programból finanszírozza azokat a helyi beruházásait, amelyek keretében több hőközpontot felszámolnak, helyettük pedig az egyéni fogyasztókhoz telepítenek mini hőközpontokat, továbbá az említett kormányzati forrásból finanszírozzák a szekunder vezetékek felújítását, illetve egy kapcsoltenergia-termelő egység felépítését is. Ez utóbbi nem más, mint két forróvizes kazán, amelyet a hőenergia előállításához használnak majd, valamint egy hőakkumulátor, amely villamos energiát fog termelni. Az elfogadott határozatok kapcsán Dan Crețu, a Hőszolgáltató Vállalat kereskedelmi igazgatója lapunknak elmondta: a határozatok egy része a tavaly elkezdett munkálatokra vonatkozik, amelyeket az idén be kell fejezni, és amelyekre az elmúlt évben nem kapták meg a pénzt a Termoficare programból. A határozatok elfogadása után lehetőség van arra, hogy a váradi Hőszolgáltató Vállalat a dokumentációt idén is benyújtsa a Termoficare programhoz, és ezáltal megszerezze a szükséges finanszírozást. Az elfogadott határozatok másik csoportja az új beruházásokat foglalja magában, szekunder vezetékek és különböző berendezések újulnak meg.

Idén kezdődhet

A harmadik csoport pedig a már említett forróvizes kazán és hőakkumulátor felépítése lenne a hőerőmű Borsi úti telephelyén. Ha minden rendben halad, akkor ez utóbbi munkálat már idén nyáron megkezdődhet, és a két forróvizes kazán a kivitelezési szerződés aláírásától számított kilenc hónap alatt meg is épülne. Dan Crețu tudatta, hogy a régi, 1-es számú, környezetszennyező kazánt idén áprilisban leállították, méghozzá abban a reményben, hogy többé már nem is kell újra beindítani. A kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a környezetbarát, gázturbinás új erőmű kapacitása elég arra, hogy lefedje a város hőenergia-igényét, csak akkor lehetnek gondok, ha kemény telünk lesz, illetve ha komoly meghibásodások lesznek a fűtési rendszerben, ezekben az esetekben ugyanis be kell majd indítani az 1. számú kazánt. Hozzátette, hogy megpróbálják megszerezni a környezetvédelmi engedélyt arra, hogy a következő téli szezonban is üzemeltessék a régi kazánt, hiszen a lakosságot nem lehet télen hőenergia nélkül hagyni. Ha meglesz az engedély, akkor a város nem kell büntetést fizessen a környezetvédelmi előírások megszegése miatt, tette hozzá Crețu. Az új energiatermelő egység megépítésének költségvetése egyébként 83,5 millió lej, a kivitelezési időszak egy év.

A többi beruházás

A fűtéshálózat-fejlesztési munkálatok között szerepel a 413., a 722., a 850., a 855., a 806., a 810. számú hőközpontok felszámolása és mini hőközpontok telepítése az egyéni fogyasztókhoz, a két utóbbi hőközpontot kiszolgáló fővezeték cseréje a Cicero utcán és a nagypiac környékén. Emellett kicserélik a 104., a 610., a 850., a 871., és a 872. hőközpontokat kiszolgáló szekunder vezetékeket, továbbá fűtéshálózat-felújítási munkálatok zajlanak majd az Ezredévi emléktéren (Libertății utca) és a Iosif Vulcan utcán is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában