Kevés a bíró

A tavalyi tevékenységükről szóló jelentést mutatták be és tárgyalták meg a Bihar megyei Törvényszék bírái a napokban zajló közgyűlésen.

Az adatok szerint tavaly 31.691 pert tárgyaltak – ezek közül 9523 a polgári, 1.679 a büntető-, és 20.489 a közigazgatási, adóügyi és kereskedelmi perek száma. Míg 2010-ben egy bírára 1007 per jutott, tavaly ez a szám 1132-re nőtt, azzal együtt, hogy közben a bírák száma is nőtt. Míg tavaly 2487-tel nőtt az újonnak indított adóügyi és közigazgatási perek száma, a polgári, valamint a büntetőpereké 1565-tel csökkent. A lezárt perek száma is nőtt, s így a hatékonysági mutató is négy százalékkal nagyobb, mint 2010-ben. Míg 2010 során 12.035 pert zártak le a 24.672-ből, tavaly 16.748-at sikerült lezárniuk a 31.691 folyamatban lévő közül, ami 28,1%-os növekedést jelent. A Bihar megyei Törvényszéken mindig is kevesebb bíró dolgozott a meglévő posztok számánál, egyféle közbeeső intézményként működött a bíróság és az Ítélőtábla között. A Bihar megyei Törvényszék többek között a szabad posztok kiegészítésére vonatkozó javaslatot is továbbított a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz.