Kettős megemlékezés

Szatmár megye – Augusztus 7. és 8–án az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Szent István Körrel közösen Mátyás király trónralépésének 550., valamint Kölcsey Ferenc Hymnus–a megírásának 185. évfordulója alkalmából történelmi – irodalmi tanácskozást és megemlékezést szervez.

A program augusztus 7–én, csütörtökön, veszi kezdetét 16 órakor a Szatmár Megyei Múzeum II. dísztermében A reneszánsz és a történelmi Szatmár megye című tanácskozással, melyet a budapesit Katona Tamás történész vezet majd. Míg a nap elsp részében a programok a reneszánsz jegyében zajlanak, a második felében többek között Takács Péter nyíregyházi egyetemi tanár tanácskozására kerül majd sor 185. éve írta Kölcsey a Hymnust címmel. Augusztus 8–án, pénteken, délután 17 órakor folytatódik a programsorozat Sződemeteren a református templom udvarán megtartandó megemlékezéssel. A megemlékezésen többek között beszédet tartanak majd: Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Egyed Emese, irodalomtörténész, egyetemi tanár. Emllett András Gyula és Marcel Mirea szatmári színművészek elszavalják majd Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményét, valamint fiatalok szavalatai is hallhatóak lesznek.