Kettős öngyilkosság Nagyváradon

Kettős öngyilkosság Nagyváradon

Nagyvárad – Egy
mérnökházaspár vetett
véget életének szerdáról
csütörtökre virradóan
Nagyváradon. Egyik barátjuk találta
meg őket.


Ötven év körüliek voltak azok a
nagyváradi lakosok, akik szerdáról
csütörtökre virradóra
közös megegyezéssel együtt lettek
öngyilkosok. A
házaspártetemeit egyik
családi barátjuk találta meg
reggel, aki azért érkezett az
Enescu utcai lakásukba, mert a
férfit Kolozsvárra kellett volna
szállítania.


A családfő
tüdőrákban szenvedett és az
első vélekedések szerint ezzel is
összefügg tettük: vélhetően
nem bírták már tovább azt a
kálváriát, ami nap mint nap
zajlott a betegség és
annak kezelése miatt. Egyes szomszédaik
elmondása szerint azonban pénzügyi
gondjaik is közrejátszhattak. Úgy
tudni, két gépkocsi után
is lízinget kellett fizetniük,
foglalkozásukat tekintve mindketten
mérnökök voltak, egyes források
szerint bákói
származásúak. Mindketten
lakásuk egyik
ajtófélfájára
akasztották fel magukat, s az
öngyilkosság
körülményei arra utaltak, hogy
hosszabb ideje és alaposan készültek
rá.

Csend a mentőknél


A házastársak
előkészítették azon
ruháikat, amelyeket saját
temetésükre szántak, mindketten
külön-külön
búcsúlevelet
írtak, amelyben arra kérik
hozzátartozóikat, fogadják el,
hogy egyikőjük sem
kényszerítette vagy győzködte a
másikat arról, hogy kövesse őt
a halálba, hanem közösen
döntöttek erről. A pár neve
egyébként nyilvánosságra
került, ám búcsúleveleikben
azt is kérték, ilyesmi ne
történhessen meg, ezért nevüket
nem közöljük. A legkisebb
részletig megbeszélték
amúgy a tennivalókat, a
szakértők azt tapasztalták, hogy
még a kötelek is alaposan és
precízen voltak az
ajtófélfához rögzítve,
ráadásul az áldozatok
pozíciója is egyfajta sötét
profizmusra utalt (egyenes lábbal
találtak rájuk, nem behajlítottal,
mint a legtöbb hasonló
öngyilkosság
áldozatai esetében).


Szokatlan magatartása volt viszont a
mentőszolgálat
ügyeletesének, aki egyszemélyben
egyfajta hírzárlatot rendelt el.
Sokéves kooperációt
megszakítva nem volt hajlandó
részletekkel szolgálni az esetről,
arra hivatkozva, hogy éppen nincs
ügyeletben az az orvos, aki a helyszínre
kiszállt. A helyszínre érkező
családi barát
egyébként elszörnyedve tapasztalta a
történteket, viszont a mentőket
hívva arra gondolt, hogy még megmentheti
a házaspárt.
Hívására két egység
indult útnak, de csak a halál
beálltát tudták
megállapítani.