Kétórás bírói sztrájk

Bihar megye – Csendesen, mondhatni
észrevétlenül zajlott ma
délelőtt a bírók
tiltakozása a nagyváradi
Igazságügyi Palotában. Csupán
két tárgyalást halasztottak el, az
épület szinte kihalt volt.

A Nagyváradi Bíróságon tegnap 9
és 11 között a bírák
szüneteltették
tevékenységüket. Minderről tegnap
csak a szokatlan csend és kihaltság
árulkodott. Az említett időpontban
mindössze két tárgyalás lett
volna, ezeket elnapolták. Ovidiu Galea, a
bíróság szóvivője
közleményben kifejtette, a bírók
a munkamennyiséget, valamint a fizetéseiket
kifogásolják, úgy vélik, hogy a
nehéz munkakörülmények
bírói tévedéseknek, s a perek
meghosszabbodásának kedveznek. “A
bírói döntéseknek már
semmi hatásuk nincs, ezeket megszegik,
felelőtlenül semmibe veszik, a tartozók
sajátmaguk döntenek a tartozások
átütemezéséről. A magas
rangú köztisztviselők törvény
által előírt, s bírói
végzések által elismert
fizetéseit érvénytelenítik
olyan határozatokkal, melyek meghozatalát
csak az igazolná, ha a törvény
alkalmazását segítenék
elő, s nem mondanának ellent annak”- fejtette
ki Galea.
A jegyzők is

A bírók kezdetben spontán módon
szüneteltették a munkát több
városban, s a Nagyváradi
Bíróság mától
csatlakozott a megmozduláshoz. Az ok, ami a
tiltakozást kiváltotta a
stresszpótlék megvonása volt. Ez
egyébként ugyanúgy
érvényes a bírósági
jegyzőkre is, akik – amint Marius Poptól, a
jegyzők Sindgref szakszervezetének
nagyváradi alelnökétől megtudtuk –
támogatják a bírók
megmozdulását, továbbá 12
és 14 óra között ők is
külön munkabeszüntetést szerveznek.
Marius Pop elmondta: a
stresszpótlékért
körülbelül öt éve kezdtek el
pereskedni, s két vagy három éve
megfellebbezhetetlen döntés is született
annak megítéléséről. A
korábbi tiltakozó akcióik
eredményeképp márciustól
elkezdték kapni, viszont júliusban
arról értesültek: miniszteri rendelettel
felfüggesztették a stresszpótlék
folyósítását, mivel a
pénzalapok nem elegendőek ehhez.
Inkább formális

“Csak nálunk fordulhat elő, hogy egy
bírósági döntést
így semmibe vegyenek és a kormány
önhatalmúlag döntsön a
tartozások
átütemezéséről” – mondta
Marius Pop, hozzátéve: a
stresszpótlékokat három évre
visszamenőleg kellene kapniuk. Az
igazságügyminiszter egyik magyarázata
az, hogy ezek az összegek kimaradtak az idei
költségvetésből. A jegyzők a
túl nagy munkamennyiség, valamint a rendszer
alulfinanszírozása miatt is tiltakoznak.
Mindazonáltal, a szakszervezeti vezető szerint
az ő sztrájkjuk inkább formális,
ugyanis az említett időpontokban nemigen vannak
már tárgalások.
Neumann Andrea