Két Rimanóczy-díjat adnak át

Két Rimanóczy-díjat adnak át
A Bihar megyei RMDSZ által felkért, szakemberekből álló grémium újra odaítélte a Rimanóczy-díjat, mégpedig a 2017-es és a 2018-az esztendőre. Az átadásra augusztus 23-án, csütörtökön kerül sor.

A Rimanóczy család neve elválaszthatatlan Nagyváradtól, id. és ifj. Rimanóczy Kálmán a város máig emblematikus épületeinek tervezői és kivitelezői voltak. A róluk elnevezett díjjal a Bihar megyei RMDSZ azokat tünteti ki, és azoknak a munkáját ismeri el, akik munkásságukkal hozzájárultak a hagyományos nagyváradi városkép megőrzéséhez, az épített örökség védelméhez. A Bihar megyei RMDSZ által felkért, szakemberekből álló grémium újra odaítélte a Rimanóczy-díjat, mégpedig a 2017-es és a 2018-az esztendőre. A kitüntetések ünnepélyes átadására augusztus 23-án, csütörtökön 18 órától a nagyváradi városháza Rimler Károly-termében kerül sor, a Rimanóczy család képviselőinek jelenlétében.

Ifj. Rimanóczy Kálmán halálának századik évfordulóján, 2012-ben a Bihar Megyei RMDSZ eldöntötte, hogy Rimanóczy-díjat alapít, melyet egy szakmai zsűri évente a műemlékvédelem terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembernek ítél oda. Ekkor döntötték el azt is, hogy egy emléktáblával is leróják tiszteletüket idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán emléke előtt. Első alkalommal 2013. június elsején egy táblaavatóval egybekötött ünnepi rendezvény keretében idézték fel a mai városkép alakítóinak az emlékét. A díjat Ráday Mihály, a közismert magyarországi városvédő vehette át elsőként. 2014-ben Péter I. Zoltán, 2015-ben Dukrét Géza volt a díjazott, míg a 2016-os díjat tavaly Jakabffy László vette át.