Két nyolcadikos osztály búcsúzott a Szent Lászlóban

Két nyolcadikos osztály búcsúzott a Szent Lászlóban
Csütörtök délután a Székesegyházban tartotta ballagási ünnepségét a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum két nyolcadikos osztálya. Mons. Fodor József vikárius elmélkedett.

Mosoni Erika tanárnő VIII. A és Varabecz Mónika tanárnő VIII. B osztályai intettek búcsút általános iskolai éveiknek, több mint 40 gyermek. A Székesegyházban csütörtök délután bemutatott hálaadó szentmise bevezetőjében Mons. Fodor József általános helynök- aki Szabó Ervin spirituális atyával, Vakon Zsolt és Vass Csaba ifjúsági lelkészekkel koncelebrált- úgy fogalmazott: boldogság és öröm töltheti el a lelküket, hiszen egy jól végzett munkafolyamaton vannak túl. Az ember életében ugyanis jól elkülöníthető szakaszok vannak: megszületünk, majd következik a pólyás kor, a bölcsődei és az óvodai évek. Újabb szakasz kezdődik az iskolába járással, melynek alsó ciklusa most ér véget számukra. Következik ezután a középiskola, az érettségi és az egyetem. Udvarlások, szerelmek, házasságkötés, munkahelyek, hogy aztán reményeik szerint a nyugdíjas éveket is megéljék. Szép és boldog jövőt álmodnak most, s ahhoz kérjük Isten áldását, hogy az elképzeléseik beteljesüljenek.

Szeretet

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedésében a vikárius a Kivonulás könyve 25. fejezetének 40. versét (Nézd meg, és cselekedjél úgy, ahogyan a hegyen láttad) helyezte jelképesen a ballagó diákok batyujába. Hangsúlyozta: a szent hegyen „megpillanthatják” Szent Pál Szeretethimnuszát is, hiszen a szeretet az élet egyetlen értelme. Az iskolában a tanáraik szeretettel fordultak feléjük, fogták a kezeiket, mert a lelki nagyság és emelkedettség nagyon fontos. A harmónia, a szeretet és az egység otthona volt számunkra a Szent László Líceum, a nevelőik úgymond a lelkükbe kódolták a tudás kincsét, mindazt, ami szép és jó, miközben felkészítették őket az életre.
A szentmise után Konrád Katalin igazgatónő biztatta arra a végzősöket, hogy maradjanak meg ezután is kitartónak, és ne feledkezzenek meg arról, hogy ajándékok a tanáraiknak, a szüleiknek és Istennek, akik gondoskodnak róluk. A kulcsátadás ünnepélyes pillanata után a díjak és az oklevelek átadásával ért véget az ünnepség.

Ciucur Losonczi Antonius