Két közösség (II. rész)

Két közösség (II. rész)
Hívom az olvasót, hogy emelkedjünk meg kicsit, lebegve a parlagon hagyott földek fölött, a folklórrégiók fölött és a megyék fölött, amíg meg nem látjuk társadalmunk egészét.

Mert ez a hibás elv az alapja (építészeti párhuzam, nem?) a mi korrupt építményünknek, annak a társadalmi kontextusnak a kiforgatása, amely a demokratikus Romániát az EU legszegényebb és legkormányozhatatlanabb államává tette, amely a szocialista Romániát a keleti tömb legegzotikusabb madarává, a királyi Romániát a kontinens leggyengébb láncszemévé.

Jöjjön a következő gyakorlat: képzeljük el a román közszféra utóbbi 150 évet úgy, mint egy olyan halhatatlan majmot, amelyik állandóan egy írógépet püföl; a majmunknak, bár nem sikerült újraírnia Arisztotelész valamelyik elveszett művét, papíron hagyta nyomát az összes ellentmondásnak, vitának, ami imitálhatja egy nyilvános fórum létét: autoritarizmus vs. demokrácia, liberalizmus vs. konzervativizmus, kommunizmus vs. demokrácia, pacifizmus vs. militarizmus, megszállás vs. egyesülés, irredenták vs. irredenták, kozmopolitizmus vs. nacionalizmus, fasizmus vs. kommunizmus, elnök vs. parlament, köztársaság vs. monarchia, jobb vs. bal, Ponta vs. Basescu, homoszexuálisok vs. egyházak, kórházak vs. templomok, idősek vs. fiatalok, Valentin-nap vs. Bálint-nap, dákok vs. rómaiak, magyarok vs. románok, stb., stb., az összes hozzáállással, érvvel, amik egy komplex társadalmat jellemeznek: az irodalomtól a populizmusig, a sajtótól a bányászbotokig, az affektálástól a fegyverekig, mind ott van a majom listáján. A mérsékelt hang és az erőszak is szolidaritás jele: az elsőnél a tiszteletben áll a szolidaritás, a másodiknál a cél az. És mégis mennyivel szimptomatikusabbak egy saját magával elfoglalt társadalom vitái, annál inkább érezzük a való lét atomizálódását, a valós szolidaritásét, a család iránti tiszteletét, a szomszédok irántiét, és ami még súlyosabb, az önbecsülését. A majom listájából a végtelen variációk közül egyetlen tétel hiányzik: a vita a szolidaritás szerepéről, a társadalombeli funkcióiról. A kormányzati formától függetlenül és a vezetők akaratától függetlenül, a kormányzottak és kormányzók szavaitól függetlenül tabu az állam szerepe, az intézményeié, a szakértőié, és ez a mindennapi életben megsüketít, megvakít, és végül hozzá is szoktat ehhez.

Tehát egyre többször kell feltennünk a kérdést, mert ettől függ a jövőnk, és a szerep, amit vállalunk, az identitásunk is: a mindennapi életnek mekkora része függjön a törvényektől, intézményektől, hatóságoktól, és mennyit kell az emberekre hagyni, meg arra a kapacitásukra, hogy maguk szerveződjenek, alkossanak struktúrákat? Mennyit kell foglalkoznia a jogalkotónak a a Podoleniben élők hobbijával, mennyire kell foglalkozniuk a bukaresti építészeknek a szebeni parasztok portáival? Mennyit engedjünk az elvont rendnek, ami kívülről jön, és mennyit rendezzük mi a környezetünket?

Sajnos manapság kettős ereje van e kérdésnek, mert egyrészt a román társadalom már a kezdetektől megszokta, hogy a hatóságoknak vagy teljes beleszólást engedjen, vagy semmilyet, közben civilizációs szinten a Nyugat egy minél erősebb beavatkozás felé tart, a technológia, a gazdasági protekcionizmus, a gondolatok titkaiban való biztonsági megfontolásokból való beavatkozás, a beszélgetések és emberi közösségek megfigyelése révén. Néha a kérdés nem csak az állam beavatkozására vonatkozik, hanem más állam beavatkozására is. Globálisan a válaszok tudathasadásosak: a amerikaiak szeretnének nem adózni, de elfogadják a titkosszolgálatok megfigyelését, sőt, elfogadnak olyan elnököt is, amelyik csalással került hatalomra, egy másik ország beavatkozása révén. Franciaországban az elmebaj addig ment, hogy a keresztényeknek tilos a nyakukban keresztet hordani, a muzulmánoknak ruhában fürdőzniük, sőt, az állam feladatának tartják, hogy szabályozza a munkatörvénykönyvben a munkaidőn kívüli közléseket a munkával kapcsolatban: a franciák most beperelhetik a munkaadót, ha a munkaidőn kívül telefonál rájuk, ahelyett, hog veszekednének csak ezen, ahogy isten megadta – bár a veszekedések, szintén az állam beavatkozása miatt most már erőszaknak számítanak.

Ami pedig a civilizációk közé ékelődött, furcsa Romániát illeti, amit az abszurd iránti vonzódás jellemez, a hozzáállások – és a valóságok – a végletek között változnak: egyesek szerint az államnak minél részletesebben kellene mindent szabályoznia az életben, sőt, egyesek bizonyítják, hogy a társadalom működőképes tagjai, egy túlszerető anyaként engedve be mindenhova az államot. A sötét fordulatokat a titkosszolgálatoknál találjuk, amelyek a diktatúra és a szabadság idején is csúcsra járatódtak: ma a SRI 16-szor több személyt hallgat le, mint az USA szolgálatai, egy 16-szor sűrűbben lakott országban, mint Románia. És a tény, hogy olyan magán entitások, mint egy tévéadó, vagy építészek a minél erősebb beavatkozást szorgalmazzák, végül még „az európai ember” (nehogy úgy értse a kedves olvasó, hogy elhatárolódom az EU-tól, de ki kell mondanom, hogy zavar, ahogy a kommunizmusban felnőttek közül sokan az európai változásokat a Jó Proletár Diktatúrájaként élik meg) is az ideológiák életképessége jeleként interpretálja ezeket a mikro-beavatkozásokat.

Mégis ugyanaz a hatalom , amelyik az emberek ebédlőiben és szabadidejében is kutakodni akar, lehet a lazánál is lazábba: felfedezünk olyan területeket, ahol a közigazgatásnak, a törvénynek, az „erőszakszervezeteknek”, nincs ellenőrzésük, például amikor hírt kapunk elrabolt emberekről, akiket ólakban tartanak láncon, és az egész falu hallgatja a jajkiáltásaikat; máskor az összes műhold, katona, kém zavarban van, ha egy hegyek között repülőt kell megtalálni. Egyes helyeken a hatalom annyira visszavonult, hogy a a helyi maffiózók tudnak csak minimális ellátást adni árváknak, időseknek. Mindegyik végletben a rend megfordult, az olyan közösségektől, ahol a tagjai képtelenek a saját ellátásukra, vezető, útmutató ujj nélkül, a közigazgatási sivatagokig, ahol a káosz uralkodik. És ezek között az olyan helyek, mint Podoleni, túl kevesek ahhoz, hogy legalább reményét adják a normalitásnak.(Vége)

Gabriel Miloia

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter