Két keréken határok nélkül

1Comment
Két keréken határok nélkül
A Szent László Napok idén sem ismer határokat: rendhagyó kerékpártúrával köti össze Nagyvárad és Biharkeresztes lovagkirályhoz fűződő emlékhelyeit.

Indulás: június 23-án, kedden 10 órakor Nagyvárad központi hídjától, amelyet nemrég hivatalosan is Szent Lászlóról neveztek el. Érkezés: a biharkeresztesi Hősök terén (a római katolikus templom előtt) álló szoborhoz.
Oda-vissza mintegy 40 km a távolság, amelyet végig kiépített bicikliúton tehetnek majd meg a résztvevők. Ennek köszönhetően a család apraja-nagyja is biztonságban teljesítheti a távot. Útközben több településen iktatnak be pár perces pihenőt, ahol elöljárók és lelkipásztorok köszöntik a kerékpározókat.
Biharkeresztesen egy koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeznek Szent Lászlóra, majd személyesen átnyújtják a biharkeresztesieknek – és jelképesen az összes határ mentén élő közösségnek – a nagyváradi Szent László Napokra szóló meghívót. Biharkesztes képviselő-testületének nevében köszöntőt mond Barabás Ferenc polgármester.
A biciklitúra célja felhívni a figyelmet a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, ugyanakkor a sportolás fontosságára.
A további részletekről érdeklődni a 0762-24-86-62-es telefonszámon, vagy munkanapokon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi irodájában, a Republicii/Fő utca 45. szám alatt lehet. Nem szükséges az előzetes bejelentkezés.

Szervező: Szent László Egyesület, Magyar Polgári Egyesület.



1Comment

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

HTML version of comments