Két jelölt a rektorválasztáson

Két jelölt a rektorválasztáson
Nagyvárad – Ottjártunkkor fennakadások nélkül zajlott a szavazás az egyetem sporttermében: a rektor személyére, valamint a szenátusi tagokra adhatták le voksukat a szavazati joggal rendelkezők.

 

Szerda délelőtt tizenegy óráig a szavazati joggal rendelkezők mintegy 20%-a, kétóráig pedig csaknem 50%-a járult az urnákhoz, tudtuk meg Olimpia Popoviciutól, a Nagyváradi Egyetem szóvivőjétől. A szabályzat szerint akkor érvényes a szavazás, ha a választók több mint a fele részt vesz. Az egyetemi szóvivő szerint már kora délután nagyon kevés esély volt arra, hogy ne gyűljön össze megfelelő számú szavazat.

Egy incidens is történt: valaki az asztalon felejtette a már kitöltott szavazati űrlapokat, ahelyett, hogy az urnába helyezte volna azokat. Ioan Hathazi, a választási iroda elnöke semmisnek nyilvánította mindkét szavazatot, s az esetet jegyzőkönyvezték.

A szabályzat szerint akkor érvényes a szavazás, ha a választók több mint a fele részt vesz. Az egyetemi szóvivő szerint már kora délután nagyon kevés esély volt arra, hogy ne gyűljön össze megfelelő számú szavazat.

 

Megóvta

 

A rektorválasztáson 1143-an vehettek részt: a Nagyváradi Egyetem 1062 tanára és oktatója, 8 kutatói státusszal rendelkező alkalmazott, valamint 73 egyetemi hallgató (az egyetemi szenátus és a szakok tanácsainak diáktagjai). Két jelölt közül választhattak: az egyik Cornel Antal, a jelenlegi rektor, a másik pedig Gheorghe Ionescu, az építészeti kar munkatársa, s az egyetem tanári kara érdekképviseletének elnöke. Utóbbi egyébként meg is óvta Cornel Antal jelölését. Amint Nagy Ștefantól, a választási iroda alelnökétől megtudtuk, a szabályzat szerint az óvást az újonnan megszavazott egyetemi szenátus fogja elbírálni, valószínűleg az első, pénteki ülésén.

Mint arról már beszámoltunk, a szakszervezeti vezető azt kifogásolta, hogy Cornel Antal már letöltött két mandátumot. Viszont – amint azt korábbi sajtótájékoztatókon már elhangzott – a jelenlegi rektor mégis szabályosnak tartja indulását a választásokon, mivel az egyik mandátuma mindössze hét hónapos volt. Nagy Ștefan szerint értelmezhető és egymásnak ellentmondó az, amit ezzel kapcsolatban a jogszabályok tartalmaznak.

 

Demokratikusan

 

Az első, hét hónapos mandátum egyébként 2007-ben kezdődött, abban az évben, amikor kirobbant a hallgatók számával kapcsolatos hamis jelentések miatti botrány, s az egyetem szenátusa megvonta a bizalmat Teodor Maghiartól, a korábbi rektortól. Cornel Antal első mandátuma 2007 augusztusától 2008 márciusáig szólt, a második, ezúttal teljes, négyéves mandátuma pedig a 2008 évi választások után kezdődött.

Ahhoz, hogy a rektorválasztás érvényes legyen, minimum 572-en kellett hogy leadják voksukat 18 óráig. Információink szerint a délelőtti órákban leadta a voksát mind Cornel Antal, mind pedig Gheorghe Ionescu.

Ez egyébként az első olyan rektorválasztás, amikor tanárok és diákok közvetlenül szavazhatnak a rektorra, korábban ugyanis a választások piramisszerűen zajlottak, s a rektort a szenátus választotta meg. Amint az egyetem szóvivőjétől megtudtuk, egy másik újdonság, hogy ezúttal nem a rektor lesz az egyetemi szenátus elnöke is. Azok a szavazók, akiket megkérdeztünk, kivétel nélkül azt mondták: ezt a rendszert sokkal demokratkusabbnak találják, mint a korábbi, piramisszerűt.

Ugyancsak szerdán adhatták le szavazatukat a szenátusi tagokra is az egyetem munkatársai és kutatói. Itt a szavazati joggal rendelkezők száma 1070, s ahhoz, hogy a voksolás érvényes legyen, minimum 536-an kellett az urnákhoz járuljanak 18 óráig.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .