Két hidat építenének, utcákat újítanának fel

Akt.:
Bemutatták azt a Magyarországon gyártott elektromos autóbuszt, amely a Nyolcvan nap alatt a Föld körül elnevezésű versenyen vesz részt
Bemutatták azt a Magyarországon gyártott elektromos autóbuszt, amely a Nyolcvan nap alatt a Föld körül elnevezésű versenyen vesz részt
Hídépítés, utcafelújítás, forgalomirányító és monitorizáló központ: többek között ezek szerepelnek Nagyvárad városi mobilitási tervében, melyről szeptemberben szerveznek közvitát.

A város infrastrukturális fejlesztését 2030-ig meghatározó dokumentumot Mircea Malan, Nagyvárad alpolgármestere ismertette csütörtökön. Elmondta, hogy a közúti infrastruktúra fejlesztése tekintetében felújítana a város huszonhárom utcát, melyek három – a Goga, a Vladeasa utcák és a Bihorului út – kivételével a városközpontban vannak. Korszerűsítenek további huszonöt utcát a város dombos részein annak érdekében, hogy ebbe az övezetbe is bevezessék a közszállítást. Építene a város egy a Bihorului utat a DN19 országúttal összekötő utat. További terve a városvezetésnek két új híd építése: az egyik a Sebes Körös felett épülne meg, a Tímár (Plevnei) utcát kötné össze a Szigligeti Ede utcával, egy másik hidat pedig a Pece patak fölött építenének fel a Feldioarei utcánál, ami a leendő Ceyrat lakóparkba vezet majd. Emellett felújítanák a Barros (Dacia) hidat és a Rulikowski úti Pece hidat is. A Nagyváradot a környező településekkel összekötő utak megépítését is tartalmazza a terv, konkrétan a Nagyváradot Félixfürdővel, Fugyival és Hegyközpályival összekötő utakat. Kérdésre válaszolva Mircea Malan elmondta, hogy Félixfürdő irányába csak egy összekötő út építését tervezik, azt, amelyik a 2. számú hőerőműtől indulna és nagyjából a Pece patak mentén haladva futna be a DN76 országútba Félixfürdő határánál.

Közszállítás

A közszállítás vonatkozásában is komoly elképzeléseket tartalmaz a terv: a város anyagi támogatást akar szerezni a város déli részén építendő, közel négy kilométernyi új villamosvonal építéséhez, egy új villamosremíz építéséhez a Borsi úton, valamint a villamossínek felújításához a Nagyvásártér (December 1. park) és a Muntele Gaina utca közötti szakaszon. Ki szeretnék építeni ugyanakkor a Vitéz (Decebal) utca-Városháza utca-Aradi út kereszteződésében azt a villamossín-összekötő szakaszt, ami lehetővé tenné azt, hogy a villamosok az Aradi út irányából Rogériusz irányába, illetve Rogériusz felől az Aradi út irányába haladhassanak. A tervek között szerepel a Vitéz utcán és a Fő utca közúti szakaszán kizárólag a közszállítási járművek által használható sávok elkülönítése. Mircea Malan elmondta, hogy a Sztaroveszky (Magheru) utcán ez azért nem lehetséges, mert mind Szőlős felől, mind pedig az Averescu út felől két sávban érkeznek a járművek a Baross hídra, ezért a híd után nem lehet egy sávra szűkíteni a menetirányt, addig legalábbis biztos nem, amíg el nem készül teljesen a gyorsforgalmi út, tette hozzá az alpolgármester. Gyorsjáratok indítását is tervezi a város. Az alternatív közlekedés ösztönzését célozza a kerékpárút hálózat bővítése, valamint kerékpárbérlő pontok, valamint kerékpártároló helyek kialakítása.

Menedzsment

Külön fejezetet képez a tervezetben az ún. közlekedésmenedzsment, ebben a csoportban szerepel a Vámház (Sucevei) utca 25 méter széles úttá való átalakítása, valamint a Kert (Avram Iancu) utca kiszélesítése, mint Mircea Malan elmonta, a főtér és a tűzoltóság közötti szakaszon. Fontos projekt egy intermodális terminál építése a nagyállomásnál. Mircea Malan kérdésünkre válaszolva elmondta: ez utóbbi létesítménnyel az a nem titkolt célja a városnak, hogy csökkentsék a városon autóbusszal átutazók számát. Az intermodális központ úgy van elképzelve, hogy odáig jöjjenek el a távolsági buszjáratok, és onnan az utasok vagy a tömegközlekedési eszközökkel utazhassanak a városban, vagy vonattal menjenek tovább úticéljuk felé. Egy másik fontos intézkedés ebben a fejezetben egy közlekedésszabályozó és monitorizáló központ létesítése lenne. Ez a központ reális időben összesítené a város forgalmi adatait, egy ilyen rendszer tenné lehetővé a villanyrendőrök összehangolását, és a forgalmi jelzőlámpák jelzési idejének módosítását is amikor erre szükség van.

Mircea Malan megemlítette azt a nagyszabású tervet is, mely a nagypiac és a Baross híd között felüljárók és aluljárók építésével könnyítené meg az ottani közlekedést, de mivel rendkívül költséges beruházásról van szó, nem valószínű, hogy sikerül rá finanszírozást találni. Mindazonáltal a város nem mond le erről a tervéről, tette hozzá Malan. Az alpolgármester végezetül hozzátette: a tervről szeptemberben közvitát tartanak, várják a polgárok észrevételeit, javaslatait. A közvita megrendezése után fog szavazni a város a mobilitási tervről, melynek teljes megvalósítása az előzetes számítások szerint mintegy 82,7 millió eurót emésztene fel.

E-busz

A sajtótájékoztató után Mircea Malan és az újságírók megtekintették azt a Magyarországon gyártott elektromos autóbuszt, amely a Nyolcvan nap alatt a Föld körül elnevezésű versenyen vesz részt hasonló járművekkel, és amely e verseny keretében most érkezett el Nagyváradra. A rövid buszmustra és a központban tett rövid utazás során Malan elmondta, hogy amúgy is szükséges lesz felújítani a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat járműparkját, és amennyiben sikerül uniós forrásokat szerezni, akkor elképzelhető, hogy a város elektromos buszokat fog vásárolni. Egyébként a magyarországi gyártmányú elektromos autóbusz ára mintegy négyszázezer euró.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter