Két halott egy balesetben

Fotó: www.ebihoreanul.ro
Fotó: www.ebihoreanul.ro
Súlyos baleset történt hétfőn kora délután Tenke mellett. Két férfi meghalt, egy autóroncsba szorulva vesztették életüket egy ütközés nyomán.

Tenke és Tenkehosszúaszó között egy kanyarban egymásba rohant tegnap két személygépkocsi. 13 óra 30 körül egymással szemben haladtak a főúton, amikor az Opel és Ford Escort frontálisan ütközött. Alina Dinu, a Bihar megyei rendőrség szóvivője azt tudatta, hogy az egyik autóban ketten utaztak, a másikban öten – az ütközés nyomán mindkét jármű árokba borult, a Ford a tetején állt meg.

Gyors halál

A rendőrök mellett több egységet küldött a helyszínre a katasztrófaelhárítás is: három elsősegélynyújtó csapatot (Váradról, Tenkéről és Szalontáról), egy intenzív ellátást nyújtó egységet, egy sürgősségi rohamkocsit, valamint Nagyváradról egy műszaki mentőt és Szalontáról is egy hasonlót. Emellett négy mentőautó is kiérkezett. Ciprian Tămaş, az ISU egzyik tisztje azt nyilatkozta, hogy két férfit a roncsok közé szorulva találtak, egyiküket holtan sikerült csak kiemelni onnan, másikuk egy autó alá szorult és kómába esett. Nem sokkal később ez utóbbi áldozat is belehalt sérüléseibe.

A többi öt sérült állapota nem súlyos, arcsérüléseket, végtagsérüléseket, illetve gerincsérülést szenvedtek. Azt egyelőre nem tudni, pontosan kinek a hibája okozta a tragédiát.

Címkék: , ,