Készülhetnek a megyei focicsapatok

Készülhetnek a megyei focicsapatok
Egy hónap múlva megkezdődnek a Biharben szervezendő különbösző szintű labdarúgó-bajnokságok, e héttől pedig már érvényben van a játékosigazolási időszak.

A Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület (BMLE) vezetősége értesíti, sőt kéri az általa szervezett bajnokságokban (IV., V. Liga, illetve ifjúsági C- és D-korcsoportúak) szerepelt vagy oda beiratkozandó csapatok elnökeit, mérkőzésszervezőit, hogy a lehető legrövidebb időn belül jelenjenek meg az egyesült székhelyén, és fizessék be a jövő évi bajnokság beiratkozási díját, illetve vigyék magukkal az adott csapatoknál kölcsönben szereplő azon labdarúgók játékoskönyvét, akiknek lejárt a szerződésük.

Hitelesítik a pályákat

A BMLE ugyanakkor közli az érintettekkel, hogy a 2008/09-es bajnoki évad augusztus 16-án kezdődik, s a menetrend elkészítése érdekében minden együttes a lehető legkorábban jelezze részvételi szándékát, fizesse ki a nevezési díjat, s adott esetben tegye pontra pályáját, stadionját annak érdekében, hogy azt hitelesíteni tudják. Szintén a futballcsapatok tudomására hozzák, hogy kedd óta útjára indult Bihar megyében is a „mercato”, azaz július 15-től megkezdődött a hivatalos játékosigazolási szezon. Az ezzel kapcsolatos további kérdésekre a BMLE székhelyén kapnak választ, felvilágosítást.