ERDON Helyi hírek

2011.09.22. 10:05

Összefognának a repülőhídért

Az illetékesek nem jöttek el, viszont mintegy száz váradi lakos részt vett az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett szerda délutáni fórumon, melyen a váradi repülőhíd lebontása ellen emeltek szót.

 

„Úgy is mondhatjuk, hogy bojkottálnak bennünket” – jelentette ki Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének vezetője a nagyváradi gyermekpalotában szervezett lakossági fórumon, miután kiderült, hogy a meghívott illetékesek közül jóformán senki nem jött el a váradi gyermekpalotában megszervezett lakossági fórumra. Egyedül a CFR képviseltette magát – azonban a hölgy, aki csupán néhány, a repülőhíddal kapcsolats adattal szolgált , nem a CFR Vagyonkezelő Társaságtól volt, melynek tulajdonát az építmény jelenleg képezi. Váradon kétféle fórum létezik – folytatta az EMI vezetője – olyan, amelyet az illetékesek szerveznek, s melyre a lakosok nem jönnek el, s olyan, amelyet a civilek szerveznek, melyen az illetékesek nem képviseltetik magukat.

 

Nincs engedély?

 

Később kitért arra: a repülőhíd, mint a Nagyváradi Állomás építményegyüttesének egyik alkotóeleme, műemléknek számít (hiába állítják egyesek, hogy nem az). Emiatt bármilyen beavatkozást jóvá kell hagyjon a kolozsvári Műemlékvédelmi Egyesület. Az EMI felvette a kapcsolatot ezzel az intézménnyel, s mint kiderült, nem hagyta jóvá a repülőhíd lebontását. Sőt, a polgármesteri hivatal sem adta meg a szükséges engedélyt – bár az intézmény szóvivője mást nyilatkozott ez ügyben.

Csomortányi azt is megemlítette: Sárközi Zoltán, a Bihar megyei Műemlékvédelmi Alapítvány elnöke azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban, hogy az állomás épülete sem műemlék, a repülőhíd pedig egy „ócskaság”, amely már csak mintegy 30%-ban tartalmaz eredeti elemeket. Mindez nem igaz az EMI váradi vezetője szerint. A CFR Vagyonkezelő Társaságától is információkat kértek, s a válasz többek között azt tartalmazta: a híd jóval túllépte azt az időtartamot, amelyre használatát tervezték, s most már nem biztonságos. „Szerintünk viszont csak karbantartási munkálatokra van szükség” - mondta Csomortányi István, majd arra tért ki: a környékbeli lakosokat nem kérdzeték meg, hogy egyetértenek-e a polgármester által a minap bejelentett tervvel, miszerint a vasúti sínekkel párhuzamosan intenzív közlekedést lehetővé tévő utat alakítanak ki. „Visszatértek a 80-as évek, amikor a korszerűsítéseket anélkül végezték, hogy a lakosokat megkérdezték volna.” - mondta Csomortányi István.

 

Egy véleményen

 

A későbbiek során felszólalt több jelenlévő lakos is. Mint kiderült, mindannyian ellenzik a híd lebontását. Elmondták: az aluljáró mocskos és nem biztonságos, inkább a hidat szeretnék használni továbbra is; azt is szóvá tették, hogy az Ecaterina Teodoroiu utcán gyalogosként veszélyes közlekedni, ugyanis többszáz méteren keresztül nincs járda. A tervezett körgyűrűvel sem értenek egyet, hiszen folyamatos zajt és környezetszennyezést jelentene az út mentén lakók számára. Volt, aki kihallgatásra is ment a polgármesterhez ez ügyben, s elpanaszolta, hogy a polgármester tanácsadója fogadta, s majdnem egy órán keresztül állva tartotta az irodában. A körgyűrű ellen egyébként aláírásokat gyűjtöttek a környékbeli lakosok, s mint mondták, a polgári engedetlenség eszközével is élnek, ha kell. A felszólalók között volt Horea Vușcan, a Zöld Mozgalom vezetője is, aki szerint az aláírásgyűjtés hiábavaló, mivel egy többmillió eurós megrendelésről van szó, melyet a Selina cégnek fognak majd ítélni. Mint mondta, ő négyezer aláírást gyűjtött össze egy másik ügyben, és semmi hatása nem volt. „Csak akkor érhetünk el eredményt, ha együtt, összefogva tiltakozunk” - jelentette ki

 

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!