Késnek a postai nyugdíjátutalások

Késnek a postai nyugdíjátutalások
A megszokottnál később kapják meg nyugdíjaikat azok, akik járandóságukhoz a posta közreműködésével jutnak hozzá, jelentette be egy televíziós műsorban Marius Budăi, a munkaügyi tárca vezetője.

A miniszter leszögezte: a késésnek semmi egyéb oka nincs, mint az, hogy január elseje és másodika hivatalos ünnep volt, tehát szünetelt az ügyintézés. A kifizetéseket rendszerint befejezik a hónap 15. napjáig, ezúttal ez kivételesen 17-ig fog tartani. Azok, akik bankkártyán kapják nyugdíjukat, semmilyen változást nem észlelhetnek, a pénz a szokásos időben a számlájukon lesz.
Több kedves olvasónk is jelezte azonban, hogy az illetményük az említett egy-két napnál többet is késik, ezért felvettük a kapcsolatot Szarka Árpáddal, a Bihar Megyei Nyugdíjpénztár vezetőjével, aki azt tanácsolta: nyugodjon meg minden érintett, mert meg fogja kapni a nyugdíját, érkezni fog a postás. Ugyanakkor azt is jelezte a főigazgató: azok a nyugdíjasok se essenek pánikba, akik bankkártyával veszik fel a nyugdíjukat, és a Bancpostnál volt eddig folyószámlájuk, mely pénzintézetet 2019. január 1-től megszerezte a Transilvania Bank, ugyanis az átutalások zökkenőmentesek megtörténtek.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .