Keserűi falunap – felhőtlen szombat

Keserűi falunap – felhőtlen szombat
Bihar megye – Érkeserű falunapját már jó ideje úgy tartják meg, hogy az kapcsolódjon a helyi római katolikus templom búcsúnapjához. Idén sem volt másképp, Szent Anna napja a hét végén szombatra esett.

A keserűi római katolikus templomot Szent Anna tiszteletére szentelték fel, s mivel Anna nap idén szombatra esett, a búcsút nem a névnaphoz eső legközelebbi vasárnapon, hanem szombaton tartották meg. Ez volt az első búcsú, melyen az egyházközség új lelkésze, Mihály Balázs volt a házigazda, aki korábban Tasnádon volt segédlelkész, és február 15-től van a faluban, hivatalos kinevezése május elsejétől szól. A templomban olyan zsúfoltság volt, mely csak elsőáldozáskor jellemző.

Szentmise után megnyitó

Számos lelkésztárs is osztozott a keserűiek ünneplésében: Győrfi József főesperes Érmihályfalváról, Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát, Bodor Zoltán székelyhídi, Szabó Ervin szentjobbi, Pitó Lajos királydaróci és Veres Attila nagymajtényi tisztelendők, illetve a község településeinek tiszteletesei, Székely István (Asszonyvására), Bozsóki Sándor (Kiskereki), és Orosz Magda és Kálmán (Keserű). Az ünnepi szónok a petrozsényi katolikus segédlelkész, Tánczos Levente volt, aki prédikációjában Szent Anna életútját méltatta. A szentmise után került sor a templom előtti téren a falunap hivatalos megnyitójára, melyen Nyiri Sándor korábbi alpolgármester most először mondott rövid beszédet mint polgármester. A falunap fontosságát hangsúlyozta, mely a szórakozás mellett abban jut kifejezésre, hogy alkalmat ad a távolban élő rokonok, barátok találkozására. A szó szoros értelmében értendő „felhőtlen szórakozást” kívánt mindenkinek, tekintettel az esős időre, majd a pár héttel ezelőtt leaszfaltozott út protokoláris külsőségektől mentes avatására került sor azzal, hogy a helyi iskola diákjai, mint menettáncosok vonultak végig rajta, a templom illetve a kultúrház előtti téren adva elő táncukat.

Újra Insect

A már említett esőzések miatt a délutánra meghirdetett kézilabda mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, viszont a faluszéli kispályán 4 csapat (2 keserűi, egy-egy kereki és tarcsai – előbbi kettő jutott a vasárnapi döntőbe) nekivágott a focibajnokságnak. Este az M.M.Pódium műsora után a helyi romák egy része foglalta el a színpadot, a többiek annak előterét. Előbbiek produkciót mutattak be utóbbiak nagy örömére, a közös jókedv jegyében. A székelyföldi Insect együttes már szinte hazajár Keserűbe, az idei falunapra is „hazalátogattak”. Igaz, kicsit késett koncertjük kezdete, de ezt bőven bepótolták. Az éjszakai szabadtéri diszkó hajnalig tartott, és eső sem zavarta meg.

Rencz Csaba

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .