Kerti törpe állította meg a szuperexpresszt

Leállt a Franciaországban közlekedő TGV-gyorsvonat forgalma egy időre, mert helyi fiatalok kedd este kerti törpét raktak a sínekre – jelentette az AFP szerdán. A szuperexpressz ugyan elgázolta a törpét, de súlyos következménye szerencsére nem volt a “balesetnek”.

A francia nagy sebességű vasút (TGV) Párizsból Strassbourgba tartó járata Savarine településnél volt kénytelen megállni, miután keresztül hajtott a sínekre rakott kerti törpén. A szakaszon mintegy 50 percig állt a forgalom, amíg a vonatot megvizsgálták – közölte a francia rendőrség. A szerelvényben és a pályán nem keletkeztek károk, így az folytathatta útját.

A rendőrök hamar a tettesek nyomára bukkantak: mind kiderült egy 15 és egy 16 éves fiú tette a kerti törpét a vágányra, viccből. A “merényletet” elismerték, így most mindkettőjüknek a fiatalkorúak bírósága előtt kell felelniük a mókáért.