Képzőművészeti kiállítás Margittán

Papp Gábor beszéde, háttérben a Gyöngyvetők népdalkórus
Papp Gábor beszéde, háttérben a Gyöngyvetők népdalkórus
Margitta a helyi művelődési ház felújítása óta azon szerencsés helyzetben van, hogy az emeleti részen kialakított galériában folyamatosan helyet tud adni művészeti kiállításoknak.

A megnyitón a helyi művészek mutatták be alkotásaikat, most pedig az ő meghívásukra az érmihályfalvai Értékteremtő Alkotótáborban készült munkák díszítik a galéria falait. Az elsőt 2007-ben szervezték meg, meghatározott tematikával. A résztvevő művészek száma egyre gyarapszik, és mivel anyaországiak, szlovákok és lengyel művészek is aktív alkotói a tábornak, az évek során nemzetközivé vált. Margitta képzőművészei is meghívást kapnak rá, melyet most azzal viszonoztak, hogy városukban biztosítottak kiállítási lehetőséget. A kiállítást a festmények mellett grafikák, csont- és fafaragások, valamint bőr- és porcelánfestések tették gazdagabbá, látványosabbá. Csontfaragásokat a Magyarországról érkezett Keresztessy Csaba állított ki. Az érmihályfalvai alkotókat elkísérte a kiállítás megnyitójára Karsai József Attila alpolgármester és az érmihályfalvai Helyi Tanács kulturális szakbizottságának elnöke, Gábor Éva.

Köszöntők

Elsőként Papp Gábor margittai képzőművész köszöntötte a képzőművészeket és a műélvezőket. Megköszönte azt, hogy a margittaiak mindig meghívott vendégei az érmihályfalvai alkotótábornak, a barátságukat, majd felkérte a Gyöngyvetők népdalkórust, hogy énekükkel színesítsék az eseményt. Vezetőjük, Deák Andrea, civil szervezetük, a Pro Folk nevében mondott köszöntő beszédet. Az érmihályfalvai vendégek közül az alpolgármester, majd Gábor Éva méltatta az alkotókat és az alkotásokat. Előbbi ígéretet tett arra, hogy a város továbbra is finanszírozza az alkotótábort. A művelődési ház nevében Demeter Veronica igazgatónő mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy mindig szívesen fogják fogadni a vendégművészek alkotásait.

A mostani kiállításon 23 művész tette közszemlére munkáit az igen szépszámú látogatónak. A látogatók magas száma hűen tükrözi azt, hogy Margitta lakossága igényli a kulturális rendezvényeket.

Szőke Ferenc