Képzés magyarul, ingyen, ösztöndíjjal

Képzés magyarul, ingyen, ösztöndíjjal
Magyar nyelvű és ingyenes, sőt, fizetnek érte – ezek lehetnek a leginkább vonzó kritériumai annak a képzéssorozatnak, melynek bemutatóját kedden tartották meg Ottományban.


A Bihar és Kovászna megyéket, illetve Bukarestet is magába foglaló EU-támogatta képzéssorozat első bemutatóját pár hete tartották meg Bihardiószegen, a következő népszerűsítő állomás Ottomány volt. Az éppen ilyen, kiállítások mellett találkozók, konferenciák megszervezésére nagyszerűen alkalmas, nemrég rendbe hozott Komáromi kúria hűvöst nyújtó méretes fala között a környékbeli településekről megjelent fiatalokat Gönczi József köszöntötte, aki az “Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében” nevű projekt Bihar megyei projekt-koordinátora. Elmondta: a célcsoportot a vidéki lakhellyel rendelkező fiatal munkanélküliek, álláskeresők, és “megélhetési mezőgazdák” alkotják. A képzések témái: agroturisztikai dolgozó, idegenvezető, vállalkozó. Az első kettő kizárja egymást, tehát nem lehet mindkettőt választani, ellenben a harmadik bármelyik előzőhöz társul. A képzések elméleti és gyakorlati tanulást is jelentenek, melynek végén a sikeres vizsgát tevők akkreditált diplomát, sőt, fejenként 720 lejt is kapnak, ami ösztöndíjnak nevezhető.

Tíz helyszínen

Bántó Norbert, aki egyike lesz az elméleti oktatóknak, mindehhez hozzáfűzte, hogy az idén áprilisban kezdődött és 2015. szeptemberében záruló projekt összértéke több mint 8 millió lej, vonzereje pedig az ingyenesség, az ösztöndíj, és nem utolsó sorban a magyar nyelvűség lehet. Tíz helyszínen tartanak népszerűsítő bemutatókat, a képzések egy-egy helyen akkor indulnak, amikor összejön a szükséges létszám, a mostanin várhatóan október elején. (Megjegyzendő, hogy a korábban Bihardiószegen tartott bemutató folyományaként az ott jelenkezettek csoportjai most Ottományban is találkoztak, ahol már kiscsoportos beszélgetéseket is tartottak, a képzés egy újabb lépcsőfokára lépve). Akit érdekel a téma az a 0737-510307-es telefonszámon jelentkezhet, és kérhet további információkat is. A projekt következő bemutatóját egy később kijelölendő időpontban Belényesben fogják megtartani.

Rencz Csaba