Képzeletbeli operett

Kolozsvár – A Debreceni Csokonai Színház kolozsvári fellépése, az Interferenciák 2010 alkalmából, az egyik legtanulságosabb, és talán a maga nemében példamutató is.

2010-ig vidéki magyar színházat nem hívtak meg a világ egyik legismertebb, művészi szempontból legizgalmasabb városába, Párizsba. A Debreceni Csokonai Színház az Odéon színházban léphetett fel és mutathatta be, egy héten keresztül, Valère Novarina Képzeletbeli operett című darabját.

      A meghívás nem volt véletlen. Valère Novarina a mai francia színház egyik meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekről tanúskodnak.

Valère Novarina művei, a francia kritikusai szerint, költői alkotások, amelyek a színpadot és a színházi esszét, is új fogalmakkal gazdagítják. Talán ennek is köszönhető, hogy Valère Novarina csak saját darabjait rendezi, azokkal van elfoglalva, és azokat népszerűsíti. Ebben a kontextusban érthető a Csokonai Színház Franciaországba való meghívása is. Mint ahogy az is megmagyarázható, hogy a színház is, a Kolozsvárról érkező meghívásra, ezzel a darabbal jött.

Véleményem szerint azért, mert a színházi fesztiválok íratlan szabálya szerint olyan darabot illik bemutatni, ami a színházi életben új, eddig nem nagyon tapasztalt vonalat követ. Márpedig a Valère Novarina darabja ebből a szempontból is formabontó. Darabjaiban nincsenek klasszikus értelemben vett szerepek, a színészeknek nem jellemeket, hanem magát a darabot kell megformálniuk, amihez a zene természetesen sok segítséget nyújt. A rendező színészeitől azt kérte, hogy adják át magukat az élet legalapvetőbb kérdéseit boncolgató szövegfolyamnak, és engedjék, hogy a nézők minél szabadabban tudják végiggondolni a hallottakat.Ráadásul, a szöveg egyben a világirodalom nagy dráma szerzőinek, mint: Moliere, Shakespeare, Csehov stílusparódiája is.
   
A szerző megfogalmazása szerint a cirkuszi burleszkhez közelítő, minden színházi konvenciót felrúgó harsány darabja leginkább Picasso kubista festményeihez hasonlítható, ahol egy-egy részlet szintén több aspektusból ábrázolva jelenik meg.

Talán ennek is volt köszönhető a kolozsvári nézőközönség egy részének vitaható magatartása. Ami abból is fakadhatott, hogy a fordításban a szöveget a fordító Rideg Zsófia a szerzővel szoros együttműködésben “magyarította” Ennek következtében a magyar szöveg olyan torzulásokon ment keresztül, ami könnyen zavarba hozhatta a kolozsvári közönséget.

Holott a színészek (Ráckevei Anna, Szűcs Nelli, Újhelyi Kinga, Jámbor József, Kóti Árpád, Kristán Attila, Mészáros Tibor, Varga József és Vranyecz Artúr) a maximumot igyekeztek kihozni magukból. Nyíltszíni tapsot figyelemre méltó produkciójáért a második felvonásban a Kolozsvárról elszármazó, jelenleg debreceni színészként szereplő Vranyecz Artúr kapott. Megérdemelten. Egyébként a társulatból még Újhelyi Kinga erdélyi származású.

Másnap a Tranzit házban történő szakmai beszélgetésen az egész társulat részvett. Rideg Zsófia a Novarina darab fordításának problémáiról beszélt. Majd a színészek felelevenítették az olvasópróbákon elhangzottak egy részét. Beszéltek a szövegértelmezés, a szöveg megértés problémáiról, valamint felelevenítették a Novarinával való próbák hangulatát. Elmondták a rendező vallomását: „személyes ok miatt sem tudott volna ellenállni a magyarországi felkérésnek. Svájci édesanyja 18 éves korában beleszeretett egy Genfben tanuló magyar diákba. István meg is kérte a kezét, de a svájci család nem egyezett bele a házasságba. István hazatért Magyarországra, s nem sokkal később Auschwitzban halt meg. Az asszony, később férjhez ment, és a házasságból Valére Novarina mellett még egy gyermeke született. Amikor az apa nem volt otthon, az édesanya gyakran énekelte azt a dalt gyermekeinek, amelyet István írt neki magyarul. Egy olyan nyelven, amelyet sem ő, sem a gyerekek nem beszéltek. Így lett Novarina “érthetetlen anyanyelve” a magyar, Magyarország pedig “titkos második otthona”. Istvánnak Novarina édesanyjához írt szerzeménye a Képzeletbeli operettben is felcsendül.”

A szöveget Rideg Zsófia fordította, aki Párizsban tanult Jerzy Grotowszki előadásait is hallgatta. De lefordította Novarina A test fényei című művét is.

Ráckevei Anna szerint Novarina színházi elméletét megérteni nehéz. A rendező és a magyar színészek között is a zene és a ritmus teremtette meg a hidat. A gyermekek beszédéhez hasonló, szójátékokkal és közmondásszerű kijelentésekkel teli, szándékosan rontott nyelvezetű darabbal sokáig nem tudtak mit kezdeni. Sokig olvasta a darabot, de nem tudta, mit olvas. Sokszor az volt az érzése, hogy rossz a fordítás, majd időközben rájött arra, hogy a fordítás jó. Többször feltette a kérdést a szerzőnek: miről szól a darab?  Novarina mindig válaszolt. Látván kollegái hozzáállását a próba folyamat alatt, rájött ezen csak a Sztanyiszlavszkij módszer segíthet.

Szűcs Nelli szerint minden mondatot elemeztek, de a mondatok között nem volt kapcsolat. Ezt belső átéléssel oldották fel. Ezt különleges mozdulat sorok megteremtése tette élvezhetővé. Mondja a példát: a darab egy halottnak a kórházi hordágyon való behozatalával kezdődik, majd a halott megszólal. Sőt később még fel is ül. Bizonyos dogokat kommentál.

Visky András szerint egy olyan előadással álltunk szemben, mely a közönséget radikálisan megosztja.

Volt olyan is, aki a szünetben elhagyta a színházi előadást. Az előadás második felvonása pergőbb lévén, mint az első felvonás, a „hűséges” közönséget jobban megfogta. Ha összegzésre kerülne a sor, akkor az operett játszásának minden kellékével találkoztunk. Jól ejtett szavak, tisztán intonált dallamok. Kitűnő színpadi mozgás. A Képzeletbeli operett totális színházi forma.

Szerintünk a címben a kulcsszó a képzeletbeli. Ha ezt vesszük alapul, akkor a viszonyulásunk a látottakhoz is más. Egy játék, amely mindenképpen meghökkenteni akarja a nézőt. Ez sikerül is. Tehát a párizsi Odéon színházba történő fellépés sikere elhihető. Mert a debreceniek komolyan vették a szerző- rendező utasításait, és azokat, valósították meg színpadon, amit Valère Novarina tőlük elvárt. Nyolc színész meg akar valósítani egy darabot, miközben ismételten, betolnak egy halottat, akinek nincs helye, nem beszélve arról, hogy ez a halott meg is elevenedik.

Valère Novarina színdarabjaira jellemző, hogy a színészeknek a darabot kell megformálni.

Valahogy az dominál, soha nem tudjuk megérteni egymást. Pont ezért az sem fontos Novarinanak, hogy a nézők értsék is, amit látnak. Novarina nem csak író, rendező, de képzőművész is és ennek következtében képi világban is tud gondolkodni, amit a színészeknek kell megvalósítaniuk. A nézők nyitottságára, képzelőerejére van szükség ahhoz, hogy megértsék a darabot, és elmélkedjenek a szövegen.

Ennek az elméletnek az alapján a nézőknek nyitottan kell beülniük a színházi előadásra. Hagyják magukat a cselekménytől megérinteni.  

Az említett színészeken kívül, még felléptek:  ”drámamunkások”: Horváth Sándor, Leskó István.Zenészek: Pál Lajos(harmonika),Tálas Anna(hegedű),Csonka László (klarinét). A technikai személyzet: Súgó: Pethő Zsuzsa, ügyelő: Karl József, világítás: Csillám András, koreográfus: Gemza Péter, fénytervező:  Paul Beaureilles, díszlettervező: Philippe Marioge, jelmeztervező: Kiss Borbála, zenei adaptáció: Szentai Cecília, zeneszerző: Christian Paccoud, művészeti munkatárs: Adélaïde Pralon, dramaturg: Rideg Zsófia

Nagyon sokan közülük először jártak Kolozsváron. Ennek az eseménynek még is nagyhozama, hogy a Debrecenben működő Csokonai Színház, 250 km-t megtéve, egy sikeres produkcióját mutatta be Kolozsvár nézőinek, Románia színházi szakembereinek, akik becsülni tudták mindazt, amit jelenleg a magyarországi színházi élet fel tud mutatni.

Ezt a folyamatot kellene tovább folytatni, és megtalálni, annak a lehetőségét, hogy a hazai színházaink, a két szomszéd ország művészei kölcsönösen fellépjenek mind magyarországi, mind romániai színpadokon, ezzel is elősegítve a két nép közeledését egymás felé. A művészet nemcsak elválasztani, de össze is tud, kovácsolni.

 

                           Csomafáy Ferenc

Címkék: ,