Kényszerű halasztás Szentjobbon

Kényszerű halasztás Szentjobbon
© Molnár József szentjobbi polgármester
Csütörtökön megalakult Szentjobb község Helyi Tanácsa, ám nem mindennapi körülmények között el kellett odázni az alpolgármester megválasztását.

Ahogyan arról beszámoltunk, Szentjobb község Helyi Tanácsának alakuló ülését már június 24-re, majd 27-re is összehívták, ám a megválasztott 11 tanácsos közül egyiken sem jelent meg az RMDSZ 5 képviselője (4 PNL-s, 1 PSD-s és 1 ALDE tanácsos van még). Csütörtök délre hívták össze a harmadik alakuló ülést, ami már sikerrel (mint később kiderült: félsikerrel) járt. Vagyis minden tanácsos megjelent és miután a Prefektúra képviselőjének jelenlétében ellenőrizték és érvényesnek találták a mandátumokat, valamennyien letették az esküt, csakúgy, mint Molnár József független polgármester.

Mentőt kellett hívni

Ezt követte az alpolgármester megválasztása. Két jelölés hangzott el: Zatykó Jácint (RMDSZ) illetve Oprea Viorel (ALDE). A titkos szavazás eredménye: 5 – 5 és egy érvénytelen voks. Utóbbi jelölt közben elhagyta a gyűléstermet, mint kiderült, rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni, ami Nagyváradra szállította. Ennek következtében a szavazást nem lehetett megismételni, ám a képviselő-testület szakbizottságait megalakították. Molnár József kérdésünkre elmondta: a Prefektúra szakértőivel konzultálnak a kialakult helyzet megoldásáról, de valószínű, hogy a testület első ülésén megismétlik az alpolgármester választását. Erre júliusban kerül sor, annál is inkább, mert a tanácsosoknak több ügyben is kell határozatokat hozniuk.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter